2017. március 17., péntek

Csak úgy beszélek

A háttérben zümmög a mosógép, a kutya a kezemet nyalogatja, a számban még a reggeli tea meleg íze...
Gondolom kéne írni valami vidámat, vagy legalább valami keserédest, hogy letudjam a heti ígéretet.

Meg kéne írnom, hogy micsoda idióta vagyok, hogy képes vagyok hajnali háromig olvasni, mikor tudom, hogy reggel kelnem kell és melózni menni, de hát mit tegyek, ha egy szaros nap nem harminchat óra és amúgy is felesleges időtöltésnek érzem az alvást. 
Olyan, mintha közben nem élnél. 

Ilyen lehet a halál is? Hogy az idő nagyobb részében nem tudsz magadról kis részében meg álmodsz? Van olyan ember közöttetek aki befolyásolni tudja az álmait?
Nagy álomszabályozó vagyok. Kifejlesztettem, nem tudom hogyan, de eléggé jól működik...
Tele lett a tököm az évek során azzal, hogy minden rosszat (és jót) az álmaimban dolgozok fel és ettől a nagy élethelyzetek és tragédiák sorozatán keresztül nem mindig sikerült jól kijönni és/vagy felébredni.
Ma úgy álmondom, hogy legtöbbször tisztában vagyok vele, hogy álmodom. Tisztán én vagyok a szereplő, saját szemszögből látok mindent és ha rosszra fordulnak a dolgok vagy elkezdem irányítani, vagy ha nem tudom, akkor fel tudom ébreszteni magamat.
Fura dolog ez, vagy más is van így ezzel?
Nekem egyszerűen nem volt mindegy, hogy apám úgy tér vissza, hogy kísértetként ijesztget a nyárikonyhában, vagy leülünk a nappaliban és egy jót dumálunk. Na jó persze ez azért nem ilyen egyszerű, de amióta ez a kontroll megvan, nagyságrendekkel kevesebb az álmaimmal a problémám. 

Persze előfordul, hogy akkora idiótaság az egész, hogy azt még alvás közben se tudom kibogozni, és az egész egy akkora katyvasz, hogy még a befolyásolási pont se látszik tisztán. Ilyenkor hagyom az egészet a francba és megadom magam Tim Burtonnek. Ilyenkor én vagyok Mildi, anyám egy hastáncosnő, a nappalim cikkcakkszőnyegén utazunk és félúton találkozunk egy kék telefonfülkével...
Ebbe még egy mentalistának is beletörne a varázspálcája.

Néha kapok útmutatást is... na nem égő csipkebokorra kell gondolni, hanem csak úgy jobban átlátom a dolgokat. Valahogy elmélyülnek és többet, más megvilágításban tudok gondolkozni rajta és dönteni.
Nem vagyok túl spirituális, de azt sem mondanám, hogy túl materiális vagyok. Kétségtelen, hogy egy ember életén át vannak furcsaságok, vannak elgondolkozások. 

Nekem ébren mindig a csillagok, az éjszakai égbolt nézegetése volt a legnagyobb spirituális élmény.
Nem múlt el. Ahogyan gyerekként, ma is ha csak a városból a teraszról nézek fel, vagy egy sötét helyről a pusztából annyira érzem, hogy mennyire semmi vagyok. Semmik vagyunk. 
Szervezet vagyunk. Sejtszintű munkamegyosztás kordinációi vagyunk. Anyagcserélünk. 

Tűhegyen élve, táncolva, teljesen mindegy, hogy Isten vagy az evolúció, vagy hitem szerint mindkettő adta hozzá a lelket és az álmokat. 

... és ez az egész elképzelhetetlenül hatalmas univerzum mintha ránkomlana most.





Nincsenek megjegyzések:

Tej, kiskanál, univerzum

 Megint az van, hogy szombat reggeli közléskényszeremet pár mondatba kell sűrítenem. Addig is fogalmazom majd a fejemben amíg ideérek, viszo...