2015. február 25., szerda

Volt dolga a révésznek az elmúlt héten.
Vele ment Jim, a jóöreg haver. A törékeny 102 éves Maggie is.
Nagy fanyalogva végül Mrs.J.-t is ladikba erőltette.
Amikor ennyi halál vesz körül nem könnyű örülni, kijönni az ajtón és másvalakiként létezni.
Valamiféle pajzs kell, hogy ne haljak bele én is. Így kell legyen mindenkivel.
Az én pajzsom, hogy nem piszkolódom be. Fontos nekem, hogy tiszta lekiismerettel mondhassam  magamnak, amit én tehettem, azt nem mulasztottam el megtenni.
Nem azért mert ilyen borzasztóan nagyonjó ember vagyok, hanem mert a fene se akar utána lelkiismeretfurdalást magának, mert ha valamit, akkor azt az érzést utálom...
...meg a bűntudat...na az a másik.

Amúgy meg nem is olyan nehéz az, ha az ember kedveli a nyanyákat. Akkor nehéz, ha van olyan, akit nem kedvelek.


Nem szeretem továbbá a látogatókat rokonokat. Úgy értem, nem szeretek velük lenni. 
Ha ott vannak inkább távol maradok. Jó, persze az alapvető udvariasság megvan, de általában nem több.
Vannak olyan munkatársaim akik folyton hosszasan beszélgetnek velük.
Rejtőzködöm.
Nem mindig sikerül, mert néha a gyagyás pácienseim rángatnak oda, egy jó kis csevegésre, vagy véletlen rontok be a szobájukba mikor teli van rokonokkal és ottragadok.
Nem szeretek még jobban belefolyni az életükbe, mint amennyire amúgy is beránt.
Néha így is túlságosan azt hiszem.
Iris még most is hiányzik olykor és Joanie is készülődik lassan.

Maggie-ért is fájt a szivem, de hosszú tartalmas élete volt. Nyugdíjas kora után még repülőgép-vezetői vizsgát is tett. Mindig elfelejtem, hogy Angliában élek. Belegondoltatok, hogy negyven évig volt nyugdíjas?
Jim miatt nem fájt, mert a felesége akit csak egy fél évvel élt túl már nagyon várta. 68 év alatt csak ezt az utolsó felet töltötték külön. Remek szarkasztikus, fekete humora volt, megőrzöm emlékeimben - ritka nagyokat röhögtünk, ennek nagy része nem is lenne szalonképes...
Legyen nekik könnyű a föld.

Mrs.J.-től még gondolatban sem köszöntem el, ő úgyis visszajár majd...
Rá még most is csak egy irónikus mosoly kíséretében tudok gondolni, mert elképzelem, hogy lentről már kirúgták, és most fent veri az ajtót az ezüstfejű botjával ( ilyen sasos botja volt, en folyton a nácikra asszociáltam mikor hadonászott vele...) és száját összeszorítva osztja ki a Pétert: mijazhogynemjöhetekbeee?

Nincsenek megjegyzések:

Tej, kiskanál, univerzum

 Megint az van, hogy szombat reggeli közléskényszeremet pár mondatba kell sűrítenem. Addig is fogalmazom majd a fejemben amíg ideérek, viszo...