2014. december 10., szerda

Panaszkodásos


Túl vagyunk a bulin.
Jó volt kiereszteni a gőzt, dumálni, röhögni, de nem volt olyan fergeteges a hangulat mint tavaly.
Valószínűleg az időpont is korai volt és a másik ok azt hiszem: mindenki nagyon fáradt.
Már a másnapi délutános műszakban Lisával csak kóvályogtunk, de én azóta sem tudok magamhoz térni. Nem tudom mi van velem, lehet, hogy bújkál bennem valami vírus, vagy baci, a bőröm se az igazi (gyerekkoromtól ekcémás voltam, ez javult, de fáradtság és stressz miatt kijön még néha)...
A két hetes szabim alatt pedig sokat pihentem a takarítás-főzés-lakásdíszítés is megvolt persze, de mintha itthon se lettem volna 14 napig, ez a négy munkában töltött nap úgy megviselt. Hétfőn annyit dolgoztunk, hogy még csodálkoztam is, hogy nem ájultam el kettőkor. A tegnapi és a tegnapelőtti délután teljesen kimaradt. A főzés után csak zombultam a kanapémban, hol ébren, hol elbóbiskolva, hol a kettő között. Úgy megfőztem a sonkát három óra alatt, hogy abból kb. húsz perc van meg. Azt se tudnám megmondani, mikor aprítottam össze a lilakáposztát.

Ne értsen senki félre, "szeretek" én elfáradni. Jó érzés az ha hazajövök és jól kidolgoztam magam, de még megfőzök, van kedvem rendet rakni is még, hatkor-hétkor elégedetten leülni.
Járni mondjuk a nemzeti parkot, felmászni a Haytorra, este meg, mikor megcsap a fürdés utáni langyos levegő beájulni egy kanapéban.
Ez viszont már nem ilyen. Itt ülök már reggel mint egy szardarab, a szemeim dagadtak mert harminc méter mélyről jöttem fel állítom, és 11 óra alvás után sem érzem kipihentnek magam.
A szám kiszáradva, kirepedve a harminc fokos melegtől ami a melóban van. Harminc fokban dolgozni kétszer annyira elfárad az ember. A hátam egy részét nem érzem, fájni meg olyan helyeken fáj, ahol nem is goldoltam hogy van izom.

És ez mind egy ember miatt. 
Csupán mert a főnök 34 fokra teszi a termosztátot. Letekerjük. Visszatekeri. Ezt játszuk naponta.  Mert nem hajlandó felvenni embereket, mert nem akar agency-t fizetni, elpakol dolgokat, de nem tudja hova, elfelejt mindent....úristen, de nehéz ez. Tegnap 20 percet rohangáltam körbe a házban, az amúgy is drága időmből, mert Lizzy szobájából eltünt a FOGKRÉM!!!
Baszki nevetséges tudom, de hogyapicsába mosson fogat meg pucolja meg a protkóját???
Ha nem tudja megtenni, akkor tragédia van...egész nap csenget, vagy ami még rosszabb, három napig ezt fogja mesélni, hogy eltűnt a fogkrémje és mindenkinek elpusztítja a maradék szürkeállományát.
Eltűnt a Joan kedvenc párnája, az amelyikre a lebénult kezét szoktuk fektetni, hogy ne lógjon.
Három napig kerestük mire kiderült, a főnök kidobta, mert tűzveszélyesnek(!) ítélte. Még jó, hogy a mamákat nem sorolja ebbe az éghetős kategóriába.
Minden olyan napon, mikor tudom kihez jön fialányaunokája, kiteszek vázát a szobákba a virágoknak,  hogy ne később kelljen egyenként szaladgálni az alagsori raktárba....ha mázlim van, fönök összeszedi az összeset és visszaviszi. 
Egy óra múlva megindul a látogatók özöne, mi felváltva szaladgálunk vázákért, mikôzben a nap sűrűjében már ezer más dolog lenne.
Egy ideje rászokott arra, hogy minden reggel pontban nyolckor ilyen sidolszerű krémmel fényesíti a bejárati ajtó rézgombjait vagy negyed órán keresztül. Egyenruha nincsen rajta, kötényt köt, meg fityulát. Jönnek emberek, szállítók, vagy a futár a gyógyszertárból és aki nem ismeri azt hiszi kiszökött egy anyóka a szobájából.
Komolyan kurvavicces lenne, ha ő is gondozott lenne, de nem az.
A döntésem megszületett.
Ha megkapom a PIN-t, ha nem, mindenképpen munkát váltok. Az én jó kis munkahelyem már nem az, ahol én annak idején úgy szerettem dolgozni. 
Sajnálom.
Sajnálom a mamókat, a kollégáimat...
Mert még mindig szeretek itt dolgozni, de már nem tudok tovább.





4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Teljesen igazad van. Ha ennyire szar valami, ott kell hagyni, nem éri meg, hogy tönkremenjél bele.

Mondjuk ezzel a teljes kimerültséggel nagyon tudok szimpatizálni, nekünk már két éve nem volt se szabad hétvégénk, se pihentető nyaralásunk, semmi. Legalább most már éjjelente megvan 6-7 óra alvás (már ha nem betegek épp a kicsik), de 11h az még mindig a sci-fi kategória. Mi gyakorlatilag a munkahelyünkre járunk pihenni... :))

Tableno

Mami írta...

Lesz még 11 óra...
Amikor kicsik voltak én is azt gondoltam sosem fogom magam újra kialudni.
Amúgy tényleg nagyon nehéz most...egész nap lépcsőt mászni, hajolgatni, emelni, tolni-húzni-vonni, mindezt trópusi időjárásban. Tegnap nem hiányzott sok hogy elájuljak az egyik papa fürdetése közben a fürdőben. Ha nem volt 70 fokos szauna ott akkor egy se.
Nagyon kevesen vagyunk, nem is tudom a Karácsonyt hogyan fogjuk ennyi emberrel végigcsinálni. Állítólag jövő héten kezd egy új kolléga. Csak remélem, hogy nem olyan mint az előző kettő akit felvettek, mert azokat egy nap után nem láttuk többet.

Névtelen írta...

Ez a trópusi időjárás vicces dolog... Ugye éi elég sokat járunk a valódi trópusokra, na ott meg az van, hogy kint az utcán szauna van, a korházak, szállodák, irodák meg olyanok mint egy jégszekrény... :)

Viki írta...

Kezdem azt hinni, hogy a ti főnökötök a mi takarítónk... Bár nem hiszem, mert a miénk pasi. :)) Elhiszem én, hogy éljen az egyenjogúság, meg mindenkinek esélyt kell adni, ugyanis a férfi nem teljesen százas (de ha nagyon matekozni akarok, akkor azt mondanám, hogy hetvenes se...) és az őrületbe kerget minket. Rohadtul meg tudja nehezíteni az ember dolgát a megszállott dolgaival. Pont ugyanazt csinálja, mint a te főnököd. Előkészítünk dolgokat, ő megy és összeszedi. Nem bírja elviselni, ha valami elő van az éjjeliszekrényeken, komódokon, az ő véleménye szerint ha valami nincs a fiókban, az szemét, kukába vele. Mindegy, hogy az a vadonatúj, a mamónak születésnapjára hozott, még az ajándéktasakból ki sem vett hálóing, a tévé távirányítója, vagy éppen hajgumi, amit éppen a hajába szerettem volna tenni, csak kénytelen voltam kimenni, mert valahol megszólalt a hívócsengő. Ha valami már nem teljes csomag, az is szemét. Megkezdett tekercs vécépapír, félig üres doboz gumikesztyű még legalább 50 darab kesztyűvel... Szemétbe vele. Sorra tűnnek el a ruhák, heteket töltöttünk vele, hogy kiderítsük, hová. Valamelyik nap észrevettük kint a szemetes konténer mellett az egyik fotel kivehető ülőfelületét, ami nélkül ugye a fotel használhatatlan, csak egy fa váz párnázott karokkal és háttámlával. Kidobta, mert valami ráfolyt és foltos lett. Kiderült, hogy minden ruhát, legyen az felső, nadrág, bármi, ha meglát rajta egy foltot, kidobja a szemétbe. Képzeld el ezt egy olyan helyen, ahol a vak, 96 éves nagyapó többször teszi az orrába a kanalat, mint a szájába... Egész nap az ajtókat fényezi, ahelyett, hogy takarítana rendesen. Komolyan mondom, egy rémálom, de nem lehet elküldeni, mert jajjaj, akkor mi lesz, neki is esély kell. Na ja. Kicsit sok a jóból. Mi is iszonyatosan kevesen vagyunk, 50-55 órát dolgozunk legtöbbször, mert a helyzet ugyanaz. Ember nincs, ügynökséget nem akarnak fizetni, mi meg megszakadunk. Én is ugyanazon gondolkodok, mint te, hogy váltanom kellene... És még a fizetés is minimálbér. A barátnőm a gyárban kétszer ennyit keres azzal, hogy egész nap a vonalkódokat húzkodja le a kimenő termékeken. Szóval maximálisan megértelek.

Tej, kiskanál, univerzum

 Megint az van, hogy szombat reggeli közléskényszeremet pár mondatba kell sűrítenem. Addig is fogalmazom majd a fejemben amíg ideérek, viszo...