Szilveszteri szössz

- Mi lesz a kaja? - kérdezik a nagyobbak

- Ma kijevi jércemell holnap lencsegulyás és rétest sütök.

- Mi az a jérce? Fácán?

- ???

- Galamb!!

- ??? Az az tubica...vagy gerlice, azzal kevered.

Mire a kicsi rávágja:

- Ő ... én tudom, az a tinédzser tyúk. Aki nem toj.

Drága Gracie elment.

Úgy nyugtattuk magunkat, hogy talán szép is lehet ez, hogy éppen ma...

Kicsit szomorkásra sikeredett így a nap, hol egyikünk pityergett, hol másikunk.

Megint felvettem egy követ  amit cipelhetek.

Ébredés utáni szokásos csendemet töltöm a kockás kanapémban? Ma pizza lesz - agyalok - a karácsony előtti nagytakarítást kivégeztem, ma fotelharcos leszek. Két könyvet is be szeretnék fejezni, meg még van két megnéznivaló film is (Star Trek, Oblivion...aggasztó a sci-fi függésem). 

Már csak három nap van a szabadságomból... nyugdíjas akarok lenni...

A kicsi ébred utánam először, meg is lepődök, jah, már szünet van.

A konyhában sürgölődik, gombás - sonkás omlettet csinál magának. Megkérdezi, kérek e... Nem vagyok nagy reggelizős, de kérek egy kicsit. Már megint mezítláb van, hozzávágok egy zoknit, még jó, hogy tegnap nem rámoltam el, itt van a tiszta mellettem.

Azt mondja, a régi tea már csúnya, főz inkább frisset nekem.

Ülünk egymással szemben a kanapén. Esszük az omlettet pirítóssal, uborkával. Körülöttünk tányérok, bögrék. Szerelem, tanárok, barátok, ellenségek, csak úgy ömlik belőle, be nem áll a szája születése óta. Dumálunk.

Felkel a legnagyobb. Instant levest reggelizik...vagy inkább ebédel. A kutya szerintem papagáj volt előző életében, a vállamon ül. A kicsi valami videót mutat nekünk, röhögünk. Jön a következő kölök, idetelepszik a kávéjával. 

Azon gondolkozom, ha ezeket a beszélgetéseket valaki kívülálló hallaná...csak úgy véletlenül egy-egy mondatot elcsípve:

"Kell egy zsepi, van egy szúrós fikám." *

"Van egy wow-os csaj haverom, ahhoz hasonlít, mintha egy leszbikus kapcsolatban én lennék a férfi."**

"Te itt aludtál anyuékkal? Minek? - Mert leszakadt az ágyam mikor sokan aludtunk benne." ***

Kedvenc játékunk (én találtam ki): pasikat vonultatunk fel, akiknek valamiképpen közük van egymáshoz, és rá kell vágni melyik jön be. Pl. Jack Sparrow-Will Turner, vagy Tor-Ironman, Han Solo-fiatal Obi-Wan (Luke nem jön számításba).

 (Lauri vagy Tuomas....jaj anya ezt mindig belerakod! Mit csináljak, bejönnek a Finnek...meg a rockzenészek...meg a finn rockzenészek).

Elevezhetnénk műveltebb vizekre is, de nem látom Hamletet mint akire beindulnék. Talán Puk, annak idején bejött, de csak mert jóképű volt aki játszotta.

A végére már a Csoki vagy Róka szintjére süllyedünk, mert elfogynak a félistenek. 

Úgy megnőttek. Kevés idő van már. Néha lelkesít, néha depis leszek tőle.

* csak egy ismerősétől idézett

**a női önzésről volt szó

***pizsamaparti

A számítógép-függőség fokozatai

Álmomban kinyitottam egy Müller joghurtot, amit elkezdtem enni. A pohár sarkában, a beleborítható gyümölcs helyett egy képernyő, melyen anyámmal skype-oltam.

Reggeli szösszenet

- Balikám ne idd olyan gyorsan azt a kávét! Hol marad az élvezet?

- Sietnem kell...gyorsan megiszom, aztán majd élvezem emlékezetből...

Na ez lett

Nézzétek el nekem, nem villogni akarok, csak úgy örülök...

Partytime outfit

Az asszony nagyon izgatott volt a karácsonyi jó kis partik miatt. 

Talán, mert sosem volt alkalma, kedve, lehetősége igazi partira menni. Talán, mert kicsit több mint egy év elég volt ahhoz, hogy a barátainak tekintse a kollégáit és ez teljesen más megvilágításba helyezi az egészet. 

Őő..csak ruha kell...meg cipő...na meg egy táska...legalább. 

Nem gond, - gondolta, ott az ebay, erre van kitalálva. November elején kezdte a keresgélést. A probléma gyökere mindig abban volt, hogy az elképzeléseitől nehezen tud elszakadni, illetve, csak nagyon nehezen és rossz szájízzel, akkor meg inkább nincs kompromisszum. 

Ebben nagyon - talán túlságosan is - határozott.

Két módon tudta elképzelni a vásárlást. Meglátni és megszeretni, vagy elképzelni és megszeretni. 

Az elsővel az a probléma, hogy nem feltétlen akkor látja, amikor meg is tudja venni, illetve, nem feltétlen boltban látja meg, értsd: zenei videoban, koncerten, utcán egy másik nőn, álmában...mittudomén. ( Nem boltban, oda ugyanis utál menni. )

A másikkal meg az a gond, hogy az elképzelés még nem valószínűsíti, hogy azt egy tervező el is képzelte, és legyártásra került, tehát, hogy létezik az a táska a valóságban is. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy bizonyos összeghatár felett elvből nem vesz semmit, hááát...volt néhány nehéz pillanata na.

Ez a "hiszti" szerencsére mindig belül zajlik, többnyire nagy drámák és törött bögrék nélkül.

Persze az ebay előtt ülve és licitálva olykor az egész család hallotta a sóhajt, többnyire tudva, hogy az elengedés néha fáj, ahogy a ráncolt homlok is mutatja, még mindig nincsen meg AZ a táska, ami az álmai tervezőasztalán készült. Nem kell itt nagy nevekre gondolni, sosem nem volt fontos honnét jönnek a dolgok, közvetlenül Kínából, vagy kerülőúton Kínából. Igaz mindig szerette a minőségi divatot, ismeri a nagy tervezőket, sőt, van egy-két kedvence is, de reprodukálható a nagyok divatja kicsiben is.

A ruha lett meg először. Aztán megtalálta végre AZT a kardit hozzá. A táska nehéz ügy volt, mert minden a részleteken múlik - szerinte. Ha az megvan, minden apróság mehet ahhoz igazítva: fülbevaló, nyaklánc, cipő. Nagy volt a kísértés, hogy a kedvenc lakkbőr bakancsát vegye fel, de igyekezett magát a női vonal felé terelni, ha nem is épp tűsarok, de valami csinos csizma legalább. 

Miután már táskákkal álmodott, végre szembejött ismét az ebay-en A táska. Szerencsére rögtön hat eladónal megvolt ugyanaz, így más időpontokban járt le a licit, az esély is megvolt, hogy megszerezze. Harmadjára sikerült is. A férje csak csendben somolygott a felesége megszállottságán, már hozzászokott, hogy időnként beindul. Nem aggódott nagyon, tudta ha valamelyik összetevő nem lesz meg, ugyanolyan megszállottan fog anyagot keresni, hogy megvarrja magának.

 Ekkor történt, hogy hipnotikus tüneteket mutatva meredt a képernyőre, még kezét is a szájára tette, hogy nehogy felsikoltson. Megint megtörtént. Ott volt a képen egy puha, meleg, fekete, fodros szélű, kötött vállkendő, amit ezer éve keresett. Nem, nem azért mert kell a temetőbe járáshoz, egyszerűen mert ilyen flúgos szegénykém. A kendő fixáras volt. Napokon át mondogatta magának - nem kell, nem kell, nem kell, de máskor jól bevált mantrázós pszichoterápiájával most nem ment semmire.

Végül beadta a derekát és kifizette. Egy hét küzdelem ment kárba, kudarcként kellett volna megélni, de csak mérhetetlen elégedettséget érzett. Cserébe feladta a cipőt. Nem baj majd elkéri valamelyik lányét, vagy tényleg elmegy a lakkbőr bakancsba...majd lesz valami.

Aztán következő héten elmentek a férjével a főutcán a cipőboltba és vettek mindkettőjüknek cipőt is.

Később az étteremben rákérdezett a barátnője, miután kiecsetelte a saját kívánságlistáját:

- ... és te? Van valami kívánságod?

- Óó... Én csak egy új serpenyőkészletre gondoltam...

 

Sajnos arról nincsenek fényképek, hogy a férje e mondat után milyen arcot produkált. Az a sűrű, bozontos szemöldöke, valahova a homloka közepe tájára ugrott, és hazafelé a kocsiban kiröhögték a belüket.

 Jóvannaaa...