2013. május 6., hétfő

Háziállat update 1

A kutya hetente kinyír két teniszlabdát az egyfontosból, bár egy Beckerrel ellenne egy-két hétig is.  A bot és az ajtó szélességi különbözeteit még nem tudja számolni, és egyszer belekeveredett a tujába úgy, hogy ketten szedtük ki belőle. A halas macskakaját eszi inkább mint bármelyik kutyásat. Folyton láb alatt van, fül - és fejbúbfestést kapott a ház mellé, mert folyton beleszagolt a festékesvödörbe. Imádom.

Van továbbá egy újonnan érkezett házimadarunk is. Történt ugyanis, hogy a férjnek feltűnt, hogy állandóan madárszaros a bal oldali visszapillantó a kocsin. Már hetek óta gondolkozott, mikor egyszer a nappaliból kinézve kiszúrta az okot. Kikurjantott a konyhába nekem " gyereide vazze ilyet még nem láttál... egy ilyen verébforma keménykedik saját magával az autó tükrében, mindeközben izgalmában telibe fosik mindent, hát esküszömnemhiszemel..." Pedig tényleg. A madár visszajáró vendég volt, naponta többször is megfigyeltük, (a megfigyelés erős szó, konkrétan az egész család az ablakban röhögött), ahogy ez a szegény mindenáron el akarja zavarni azt a másik madarat a környékről. Most behajtott tükrökkel áll az autó, meglátjuk mit lép a madár (a gyerekek sajnálják) reméljük elhiszi magáról, hogy ő volt a keményebb, és nem szúrja ki, hogy az ellenség csak átköltözött a tolatótükörbe, mert azt nem lehet behajtani.

2 megjegyzés:

AtonHotep írta...

LOL! :D
Tolatótükör? Nocsak! Milyen verdátok van, hogy az is van neki?

Mami írta...

Toyota Lucida. Kell mert másba nem férünk :)

Tej, kiskanál, univerzum

 Megint az van, hogy szombat reggeli közléskényszeremet pár mondatba kell sűrítenem. Addig is fogalmazom majd a fejemben amíg ideérek, viszo...