Így Tanulj Angolul Angliában

1. Legegyszerűbben ha munkát vállal, dolgozik, és van némi alap nyelvtudása, ez egy viszonylag tágabb kör, melyet két részre lehet elosztani. - Akik nyelvtanulás céljából jönnek ide dolgozni, mellesleg kis pénzt keresni, - és akik elsődlegesen pénzt jönnek keresni, nemmellesleg meg meg kell tanulniuk jobban angolul.
2. Kissé szűkíti a potenciális célszemélyek körét: csak nyelvtanulni jön. Szintén két csoport: szervezett cserediákos, diákközvetítős, ösztöndíjas stb. illetve gazdag szülők gyereke - középgyereke - egyetemistája.
Merthogy a nyelvtanulásnak itt is ára van, méghozzá eléggé borsos ára.
Úgy elgondoltam magamban, hogy itt angliában aki angolul akar tanulni, annak milyen tág lehetőségei lehetnek, hiszen itt ugye mindenki angolul beszél, és ezért túlkínálat van angolul beszélő emberekből - tehát - vontam le a következtetést - itt lehet a legolcsóbban angolul tanulni.
Na jól mellétrafáltam. ( Ami nem meglepő, aki ismer az tudja, hogy túl egyszerűnek látom én a dolgokat időnként.)
Hogy ez mennyire nem így van azt mi sem mutatja jobban, mint hogy a három helyi nyelviskola egyike sem jött szóba nálam, pedig nem a magyar, hanem az itteni fizetésből indultunk ki.
 210 és 490 font / hét közötti árakon dolgoznak, igaz, ezért mindennapra szóló, intenzív tanfolyam jár, külön kommunikáció, olvasás, nyelvtan stb. kiscsoportos órákkal és vizsgával a végén.
A 400-750 fontos ajánlatban ugye szállás és étkeztetés is benne foglaltatik, minthogy ezek az iskolák utaztatásos angoltanítással foglalkoznak főleg.
De a legolcsóbb (170 font/ hét ) heti 15 órás kurzus is enyhén szólva borsos árat kér szerintem.  Van még lehetőség személyes foglalkozásra is, cirka 56 fontért óránként. Hát eléggé elképedtem.
Plusz nekem éppen csak a nyelvi környezetre van szükségem, a bőséges alapom megvan hozzá, hogy el tudjak kezdeni valakivel, valakikkel kommunikálni.
Maradt a szegény bevándorlós megoldás, tehát: először is akinek jár, igényelni kell az adóvisszatérítést a gyerekek, és/vagy kereset után ( na ez eltartott nálunk januárig).
Aztán az  igazoló kártyával lehet jelentkezni a kedvezményes tanfolyamokra. Ennek egyetlen hátránya, hogy nem folyamatosan van, hanem két-három havonta, így én a januári kurzusról éppen le is maradtam. Ezen tanfolyamok után a Councilon keresztül lehet érdeklődni, vagy mégjobb tájékozódni a helyi gimnáziumokban, mert sok helyen különböző délutánonkénti felnőttképzésre, ezen belül angol nyelvi oktatásra lehet  jelentkezni.
Én a lányok sulijában heti kétszer két óra keretében tehetem ezt meg, 10 héten keresztül mindösszesen 64 fontért.  Igaz, hogy máshol ezt lezavarják 2-300 fontért két hét alatt, de az ilyen tanfolyamot még munka mellett is be lehet vállalni, mert este fél héttől fél kilencig az ember szabaddá tudja magát tenni.
A csoport: 2 Lengyel, 1 kínai, 1 thai, 1 litván, 1 spanyol, 1 tunéziai, 1 jordán, 1 magyar (én :) ).  Többségük dolgozik már. A velük kapcsolatos a tapasztalataimból ismét csak egy későbbi időben fogok bejegyzést kerekíteni.

Konklúzió: aki dolgozni jön tudjon angolul, aki tanulni jön legyen pénze, aki mindkettőt szeretné annak ez lehet az alternatívája.

Az én idealista világom

Mindig sokat gondolkoztam azon, hogy egyes emberek honnan formálnak maguknak jogot arra, hogy bántsák egy társukat. A politikai hovatartozás címén erősödött fel főként ez most Magyarországon, de nem ennek apropóján jutott ez eszembe, bár kétségtelenül ez az, ami most a legerősebb indulatokat váltja ki, hanem azért, mert a Szily Nóra interjúkat nézegettem a minap.
Szily Nórát én személy szerint nagyon kedvelem, és meggyőződésem, hogy mikor az RTL fénykorában annak idején a Reggeli c. műsort vezette néhányadmagával (Balázsy Pannával, Alföldi Róberttel, Stohl Andrással) akkoriban színvonalat vitt, az amúgy nem színvonalas kereskedelmi tévézésbe. Stohl-t már akkor sem nagyon szerettem, nagyarcúnak tartottam, bár néhai színészi teljesítményében nem találhattam kifogást - de ez egy másik tészta.
Szily Nóra egy nagyon intelligens, jó kommunikációjú nő, aki nagyon jól kérdez, nagyon jó beszélgetésvezető - és én ezt akkor érzem igazán, ha az adott alanynak éppen azokat a kérdéseket teszi fel amik engem is foglalkoztatnának. A Reflektor tévén nagyon szerettem a műsorát, bár nem volt szerencsém az összes riportját megnézni - egyrészt mert nagyon kevés tévét nézek - pontosan az igényes műsorok hiánya miatt, másrészt meg ugye négy gyerek, meló, suli mellett a maradék időmet nem igazán tévézéssel töltöttem. Ezért örültem, hogy megtaláltam a riportokat az interneten - mert engem érdekelnek azok emberek, mindegy, hogy színész, énekes, táncos, orvos, pszichologus, akiket ő meghívott, és érdekesnek talált .
Érdekelnek az emberek tekintet nélkül arra, hogy milyen politikai, vallási, kori, vagy nemi csoportba tartoznak, vagy hogy mitől valakik ők, mitől híresek, vagy mitől gondoljuk mi emberek, hogy éppen rájuk lennénk kíváncsiak. Ezt most ezzel a műsorral kapcsolatban értem, nem a hétköznapi életben, ahol szintén érdekelnek az emberek, csak sajnos kevés alkalommal találok olyanokat, akiket tényleg fel akarnék fedezni - és ez lehet az én hibám is. Meggyőződésem: valaki, világnézetére tekintet nélkül, akár még ha az ellentétes is az enyémmel, lehet érdekes ember, lehetnek nagyon jó gondolatai, lehet intelligens, jó beszélgetőtárs. Az, hogy mi vezette őt addig, hogy éppen nem egy véleményen van velem, vagy másokkal, az ő életének, életútjának az eredménye. Őt olyan befolyások, környezeti tényezők érték, olyan emberek között fordult meg, olyan a neveltetése stb.
Nem azt akarom mondani, hogy nem kellene megpróbálni egyik oldalnak meggyőznie a másikat, hiszen azért vagyunk emberek, hogy kulturált vitában megosszuk környezetünket, hogy érveljünk, hogy a véleményünk különbözőségét tényekkel támasszuk alá, hogy megharcoljunk az igazunkért adott esetben.
De ezt véleményem szerint nem azon a módon kell megtenni, hogy "A lámpavasról fogsz lógni, te mocskos zsidó!"
Van véleményem a cigányokról, a zsidókról, a feketékről, a melegekről. Ha intelligens vitában tudom ezeket a nézeteimet kibontani, arra hajlandó vagyok.
És igen - ne menjen a napra aki nem akar leégni - szól a régi mondás, de valahol azért meg kellene húzni az erkölcsi határokat.
Például van olyan ember akit rühellek én is,  - azért ami, aki - nem is tudom ki ő tulajdonképpen, és miért is lett ő az, de főként mert iszonyatosan buta, primitív személyiség, emellett meglehetősen infantilis és idegesítő is. Kerülöm azon helyzeteket amikor kitehetem magam mondjuk a szereplésének, vagy a megjelenésének. Az emberek egy csoportja viszont kimondottan keresi az olyan helyzeteket ahol konfliktust, indulatot, agresszivitást gerjeszthet. Nyilván ezzel egy közszereplőnek tisztában kellett lennie, amikor ezt a kabátot felvette. De az ő édesanyja, édesapja, gyerekei, testvére, felesége azok az emberek, akiknek vajmi kevés közük van az egészhez miért kell, hogy elviseljék, hogy elhallgassák, és magukban rendbe kell tegyék ezeket a dolgokat. Miért kell egy gyereknek (akár Gyurcsány gyerekei, akár Kiszeltündéé, vagy bárkié) megszoknia azt, hogy a szüleit nap mint nap halálos fenyegetések, mocskos árulózások és ehhez hasonlók érik.
Tudom, hogy sokan azt gondolják, hogy ez a fajta hozzáálás egy szűk unintelligens néprétegre jellemző, de sajnos nem így van. Sok  fórumon ennek az ellenkezője igazolódik, és ki is lóg a lóláb, hogy magukat értelmesnek gondoló - és a szókincs, a megfogalmazás tekintetében igazolhatóan értelmesebb - emberek olyan módokon hangoztatják a véleményüket, ami felháborít.
És még egy dolog a végére. Soha nem fogom megérteni azokat sem, akik pedig éppen ellenkezőleg viselkednek: pl. azért nem néznek meg mondjuk egy Heti Hetest, vagy nem mennek el egy adott színházi előadásra - hogy ne  csak a tévénél maradjunk, mert az baloldali, vagy jobboldali értékeket, érzületeket közvetít, vagy inkább csak ezt gondolják bele ők.
Ha nem ismerem a másik oldalt, akkor honnét tudhatom, hogy az a rosszabb, honnan tudhatom, hogy nincsen abban értelmes amit mondanak, és honnan venném az érveimet a szembehelyezkedéshez? Vagy netalán azért teszik ők ezt, mert félnek attól a felismeréstől, hogy éppen olyan emberek vannak a másik csapatban is, mint ők maguk? Olyanok, akik okosak és buták, bukdácsolnak és határozottak, vagy levessel etetik a nagypapát és szülői értekezletre járnak. Ezt kellene fejben tartani mindenkinek!

Értem én, hogy indulat, értem én hogy harag - zsidóval, cigánnyal, médiaszereplővel, politikussal szemben. De akkor sem értem.

Így játszunk mi...

Amikor megérkeztünk választott új otthonunkba, már akkor azon gondolkoztam, hogy elég hosszú lesz a gyerekeknek az egy-két hónap (ami épp háromra nyúlt) minden nélkül egy üres lakásban.
Tengerpart persze, meg séta persze. De vannak esték is, meg van esős nap is.
Na igyekeztem is minél több olyan ötleten gondolkozni ami elfoglalja őket annyira, hogy ne egymást kezdjék el unalmukban pisztergálni. Szépen beosztottam egyik elfoglaltságot a másik után.
Beáldoztam az összes hímzőcérnámat - karkötőnek. Az összes reklámújságot szétvágtuk és kollázsképet ragasztottunk. Hoztunk kártyát, megtanítottam a römit, kanasztát, ők meg engem pókerezni. A XXI. század gyermekei tudnak amőbázni papíron, meg a bekerítős játékot is megmutattam neki, nem tudom azt hogy hívják. Ezer kiló rejtvényt megfejtettem velük, megtanítottam őket a sudokura, amit én nagyon szeretek. Maguktól is kitaláltak játékot - játszottak irodásat, született feleségeket (mondjuk ezen meghökkentem én is ... de hát ezek ők a ma ifjúsága), X-faktorosat (!) - rendesen felléptek, zsűriztek - megzabáltam őket. Még a nagy és komoly 14 éves is benne volt.
Na mindegy, hát ennyit még otthon sem játszottam a gyerekekkel sose, pedig otthon is volt karácsonyfadíszfestés, meg makramé meg ilyesmik, főleg amíg kicsikék voltak.

Azt vettem észre, hogy ezek a játszások a számítógép és tévé megléte utánra sem múltak el. Főleg a Tami terrorizálja  a nagyokat, de ő maga egyedül is színtársulatot alakít ha kell. A Nóriban és az Oliviában nem fedeztem fel viszont azt a családi vonalat ami csak nálam és a másik kettőnél jelentkezett, és ezért gondolom, hogy genetikus lehet.
Érdekes megfigyelni ahogy a medve hiányzik, hogy utánam, és a Zsófi után ő is az olló-ragasztó-füzet-ceruza-szinesceruza-festés bűvkörében él. Pont ilyen gyerek voltam én is. Állandóan szétvágtam az újságokat, képregényeket, történeteket kreáltam belőlük, kis buborékokba beszélgetést írtam. Reklámokat találtam ki belőlük, vagy éppen üdvözlőkártyát, mikor mire volt szükségem. Az összes használt iratot és csekket elkunyiztam anyámtól, és meg voltam bolondulva a boldogságtól, ha az irodából selejt cuccokat hozott haza. És ha nem vagdostam, akkor olvastam vagy rejtvényt fejtettem.
Nem tudom ezt mi kódolja, de a Zsófi ugyanígy játszott kiskorában, és a Tamara is összehozott már Adventure book -ot (kalandozások könyvét), My travel book-ot (Utazásaim könyvét) és még vagy tizet. Ezernyi kártyája van (meg nekem is) amit csinált. Még a Balázs is megjegyezte, hogy a Zsófinak is folyton feliratok lógtak a szobaajtaján, ilyenek, hogy Boszorkányügyi hivatal (akkor gyújtotta fel a szőnyeget a barátnőjével ), vagy Jegyiroda, meg ilyesmik, és a Tami is ezt nyomja hat éves kora óta. És olvas Angolt is meg magyart is. Folyamatosan elfoglalja magát (meg engem) és játszik. Elképesztő, hogy mennyire utál unatkozni.

Na azért az egyik felesleges N betűt áthúzattam vele :D

Túró Rudolf emlékére

Jó egy hónapja nem vonultattam fel betűhadsereget itt, de annyira lefoglalt a gondolataim és a gyerekeim abrakolása, a tanfolyam, ide-oda menés, minden fennmaradt időben pedig próbálom droggal táplálni az agyam és olvasni egy kicsit, hogy itt  elmaradtak a dolgok.
Az elmúlt egy hónapban elkezdtem a tanfolyamot tehát, erről majd később valamikor fogok írni, egyenlőre az input élmény- és/vagy információgyűjtés fázisában vagyok.
Óriásöröm is ért, hogy Zsófi és anyu jönnek július 29.-én (mágikus dátum? - véletlen? mi is akkor jöttünk a gyerekekkel), kisebb öröm, hogy anyósomék is - hát olyan szeptember elején. Ezek után véget ér a családi nyaraltatás egyenlőre.
Még egy nyugalmas nyár áll előttem is, aztán megpróbálom belevetni magam valamiféle munkába, és az angol adózó társadalom hasznos tagja leszek én is, remélem. 
Mostanra jutottam el odáig, hogy a város nagyrészét ismerem (na ebből a következtetés nem az kell legyen, hogy én jól tájékozódom, hanem, hogy ilyen kicsi a város),  a napi és heti dolgok rendszeressé váltak.  Kicsit otthonosabb így, hogy már ismerősek az utcák, néha még emberek is. A lányokkal a sétálunk lent a parton egyre gyakrabban futunk össze osztálytársakkal, iskolatársakkal, tanáraikkal.
Ismerem a bevásárlós helyeket, hol, mit, holmit mennyiér. Vannak már nagyon kedvenc helyeim, jó kis zugok, vagy eszméletlengyönyörű kilátással bíró szikladarabkák, ahová számomra érthetetlen módon nem jár senki, csak nagyon ritkán fedezek fel egy - két kutyás embert, néha szerelmes párokat. Öröklötten kerülöm a zsúfolt helyeket, nincsen akut tömegiszonyom, de jobban érzem magam ha körülöttem az emberek mennyisége megszámlálható (egy Sting koncert kedvéért azért félre tudnám tenni ezt, a csend barátommal együtt). 

Anyagi helyzetünk javulását a bőrünkön érezzük,  ígyhát az életmódváltásunk is időszerű lett, kevesebb óccsó tészta és krumplipüré, és sokkal több gyümölcs, saláta, és zöld legelnivaló. A húsról nem nagyon mondanánk le, annál is inkább mert most már legalább ehetünk is húst - míg otthon eléggé vasárnapi jellege volt, így eszünk is. Hetente többször is. Csak ezt minőségibb értelemben tehetjük.
Sok tengeri cuccot depózunk, vegyesen - rákot, kagylót, tintahalat, ezeket hűtve, vagy konzerben is meg szoktuk venni. Elég sok halat eszünk, szerencsére a gyerekek szeretik (és nem csak a halrudacskát - amitől én személy szerint a világból ki tudnék szaladni) hanem a tonhalsalátámat, vagy roston lazacot citrommal. A sertéshús itt ugye elég drága, és nem is olyan az íze mint az otthoninak, ha néhány falusinak megmutatnám, milyen itt az oldalas - hát meglepődnének az biztos. Ezek itt ilyen húsdisznót nevelnek, 0.37 cm zsírral az oldalán. Kb. télleg ennyi. Mondjuk nekem ez nem baj, de körömpörkűt cupákkal - esélytelen - szerintem gyomrilag be is fordulnánk tőle két napra.
Viszonylag sok csirkét, és pulykát vásárlunk inkább, néha kacsát is. A tészta szinte teljesen kimarad mostmár,  a krumpli is csak némi tejfölös krumplileves formájában tartózkodik az asztalon, mert időnként vágyunk azért a hazai ízekre - amit ellentétben a sok nyafogással amit fórumokon olvasok - itt is le lehet utánozni, nem is akárhogy, mert alapanyagban azért  a nagyon jó minőség is elérhetőbb mint otthon. Csináltam már székelykáposztát is, saját magam átlal lavórban érlelt káposztából. Erre tökéletesen megfelelt az angol savanyúsághoz való ecet (pickling vinegar) ami a legerősebb ecet amit kapni lehet és ez is csak 12% - os. Kis kenyérrel, almával, borssal, sóval megdobtam, három napig rohasztottam, lemertem a habját, kimostam lehűtöttem. (Igaz, kell hozzá egy terasz, vagy valami kert, meg itt nálunk még két féltégla, meg háló ami a sirályokat visszatartja a csemegézéstől.)
A felét megették a gyerekek, mire a székelykáposztának nekiláttam.

A túrórudi és a falusi kolbász köré szőtt misztériumot pedig nem értem, pedig ha valaki, hát mi szeretünk főzni is, meg enni is.