2008. december 27., szombat

Mindig mondtam, nem tudomány főzni valamit, ha tele a kamra. A tudomány az, amikor alig van valami, és jó kis vacsorát építesz belőle. Természetesen 24.-én délelőtt tudtunk elmenni vásárolni, így hiába terveztem én el szépen előre, hogy mi lesz a kaja, borult az egész. A listám kiemelt helyén szereplő különböző madarak és halak nagy része már elfogyott, úgyhogy kénytelen voltam improvizálni.
Azért szentestén sikerült a töltöttkáposztás vacsit hozni, úgyhogy megvolt a férjem kívánsága, a hal viszont totálisan kimaradt ezen a karácsonyon. Háromfajta sütit is csináltam, de lévén a sütőm még mindig rossz, ezért egy nem sütős sütink lett, és kettő olyan, amihez készen vettem a lapot, tehát elméletben sütős, (mert hát valami pékember kisütötte), én csak a krémet csináltam bele.
Kihasználva a nyugis napokat, a nagylánnyal kitöltöttük a felsőoktatási jelentkezési lapot, a férjemmel a hitelkérelmet, anyámmal a gázártámogatás-igénylőt. :)
Játszottunk a gyerekekkel activity-t, országvárost, meg kitalálósat, a nagyobbakkal Munchkinoztunk. Elmaradhatatlan dvd nézések voltak, ilyenek mint Home Alone, Karácsonyi vakáció, Igazából szerelem, Polar Express stb. Esténként a nyolcbarátikör megmaradt két tagjával négybarátikörre szűkülve iszogattunk meg beszélgettünk.
Mindezen tevékenységeket még ezen a héten is szeretnénk folytatni, bár a karácsony varázsa hamar elmúlt - és nem is volt száz százalékos hó nélkül - azért a téli szünet miatt még rajtunk a nyugi-pihi.
Jön még a szilveszter is, amiben még nem döntöttünk, hogy a falu nagyjával tartunk e a tornateremben. Szeretnénk is meg nem is.
Jó velük lenni, jó a hangulat, a tánc, csak nem tudjuk lehet e olyan jó kedvünk amilyen szokott lenni, illetve jogunk van e jó kedvűnek lenni, akkor, amikor ilyen sötét viharfelhők vannak a fejünk felett.
Mellette szól viszont az, hogy olyan sokat dolgoztunk ebben az évben, és nyaralni sem voltunk - hogy igazán megérdemelnénk egy kis bulit...na tessék! Ki előtt mentegetőzöm? :)

Nincsenek megjegyzések:

Tej, kiskanál, univerzum

 Megint az van, hogy szombat reggeli közléskényszeremet pár mondatba kell sűrítenem. Addig is fogalmazom majd a fejemben amíg ideérek, viszo...