2017. augusztus 8., kedd

Öregedel

A férj ma vett fülpiszkálót (hivatalosan fültisztító pálcika), mert anélkül a férfiak nem tudnak élni nagyon. Hiába próbálom magyarázni, hogy az angolok nem véletlenül nem fültisztítónak hívják, hanem egyszerűen csak vattás pálcikának, és hogy abszolút nem egészséges a használata.

... és akkor az volt, hogy érkezése után lepakolt, leült enni és egy jó fél óra után nem találta a dobozt.

Kereste hova tette le, mondtam én nem láttam. Megnézte a kocsiban is, de közben hajtogatta - nem, nem! Emlékszem, hogy behoztam nem vagyok hülye!
Akkor én tizenöt percig röhögtem rajta, mert rendesen négyszer eljátszotta ahogy bejön, még a billentyűzetet és a slusszkulcsot is felvette a kezébe, hogy minden stimmeljen. Forgatókönyv szerint levezényelte, hogy: "és akkor így jöttem és akkor szóltam, hogy hello" (én itt befostam) "és akkor idementem, ezt oda letettem, kimentem a konyhába és akkor még mindig nincsen meg".
Miután többször körbetáncolta a lakást feladta.

Egy órával később fel akart menni átöltözni, és akkor meg majdnem leesett a lépcsőről, mert a lépcsőkorlát alsó oszlopának a tetején a fültisztitó dobozába kapaszkodott.

Megpróbálok az elkövetkezőkben magamból  hülyét csinálni, mert mostanában nagyon egyfelé dől a mérleg. 

Ma pl. reggel itthon bekaptam egy fehér műanyagdarabot mert azthittem, hogy tic-tac. (Jó mondjuk Olivia is megkóstolta a hörcsögszart mert azthitte lepotyogott tortadara, de ő akkor még csak négy éves volt.) Aztán indításként elterültem a melóban mint a béka. Rendesen mint a rajzfilmekben hutyhutyhuttyyy lábak fel és placcs. Csúszott a cipőm mert kint esett. A fele lábam a mosószobában a másik fele a liftnél néhányan meg ottermettek és kétségbeesve gondolkoztak, hogy vajon meghaltam e.
Csak eszetlenül röhögni voltam képes, mert kívülről láttam magamat, ahogyan a levegőben kapálózok, aztán meg hogy ott fekszem félspárgázva, a bugyikék hülye nővérruhában, az összes bridgetjones bugyimat vakuzva mindenki szemébe.

És akkor volt torta még ebéd után és olyan átlátszó volt a fólia (külön szeletelve volt), hogy nem is látszott és asszittem nincs is rajta és az első harapás után lógott ki a szájamból mint egy nagy csokis nyelv és még a főnököm is majd leesett a székéről úgy röhögtünk. Felolvasta a levelet ami a tortával jött akkor meg sírtunk olyan szép volt (köszönő levél volt az egyik nemrég elhunyt mamókánk fiától.)

Amikor meg hazafelé jártamban-keltemben telibeszart egy sirály feladtam egy sms-t az ITV-be. 
Enyim lesz a hetvenezer meg a BMW kabrió, és amúgy meg tudom, hogy most megint lesz néhány nap nyugalmunk.... ennyi hülyeség után. 

(Jah... és akkor azt még nem is emlegettem ide, hogy az éjjel zombis apokalipszisest álmodtam, szerintem mert az idegsejtjeim összevissza sültek ki a tocsogó cukorban amit a csomag Tunnock's megpucolása és torkon letolása okozott...)






2017. augusztus 6., vasárnap

Mai elmélkedés

Nem értem, hogy a felnőttek nagy része miért felejti el, milyen volt tizenévesnek lenni.
Miért csinálnak úgy szülőként, mintha ők soha semmi rosszat nem tettek volna.
Soha nem hazudtak, sosem loptak, csaltak, gázoltak át senkin, sose késtek, sose törtek el tányért mittudomén.
Tényleg elhiszi bárki, hogy van olyan ember aki tökéletes gyermekkor és teljesen egyenes és törvényszerű tinikor után egészen elképesztően tökéletes felnőtt lett. Én még nem láttam ilyet, de attól még létezhet. 
Nagyon kétlem.

Annyi álszent barommal találkoztam viszont - néhányukról konkrét történeteket tudnék mesélni a gyerekeiknek, de nem az éndógomugye, mert mindenki úgy cseszi el a gyereke életét ahogy csak tudja. 
Csak megfejteném. Miért kényelmesebb nekünk embereknek ez így? 
Miért vagyok én attól rosszabb ember, hogy a gyerekeim tudják rólam, hogy ébredtem én fel a délipályaudvaron tizennyolcévesen és azt se tudtam hogy kerültem oda, mert úgy berugtunk mint a szamár. 
Tudják, hogy mikor három napra eltűntem és anyámék azt hitték a barátnőmnél vagyok, valójában a diákszigeten voltam Budapesten (akkor még úgy hívták a szigetfesztivált). (Mondjuk jól lebuktam, mert a hülye újságban felismert a szomszéd). 
Amikor a nyári ifitábornak hazudtam az Edda-tábort, vagy mikor a táskámban volt a csere ruhám ha elmentem otthonról. És szerintem én annyira még nem is voltam vészes, mert nálunk azért legalább apámmal lehetett beszélni sokmindenről. (Amúgy utólag kiderült pl. hogy az Edda-táborról tudott, kitudja még miről - sose fogom megtudni ezt már...)
Nálam sokkal meredekebb dolgokat megcsináltak a baráti körömben.
A minden tini hazudik mellett is elhatároztam, hogy megpróbálom a lehetetlent. 
Azt, hogy lehetőleg a gyerekeimnek sose kelljen kényszerből hazudniuk nekem. Persze ennek ellenére se tudok mindent, de ez így normális - mondogatom magamnak.

(A férj az más tészta, vele kicsit nehezebb az ügy, ő az a kiakadós fajta, de miután kidühöngte magát utána segítőkészen viselkedik.) 

Amikor valakik epés megjegyzésekkel illetik a családomat, azon nagyon meg tudok bántódni. Jobban, mint ha éppen rám tennék azt. 
Ezennel jelentem köszönjük szépen megvagyunk. A (kivétel nélkül magyar) kritikusainknak üzenem:
A Tamaránál is el fog múlni a fekete rúzsos, éjkirálynő korszak, ahogy a Nórinál is elmúlt, meg nálam is. Mindegyik felnőtt gyerekem el tudja dönteni, hogy kell e neki tetoválás, én is eldöntöttem annak idején meg a férjem is.
Ugyanez vonatkozik az orrpirszingre meg a köldökpirszingre.
Örülök, hogy a gyerekeim nagy része partira meg ruhára költötték az elmúlt három évben az összes pénzüket, és örülök, hogy mostanra kezdik kapizsgálni az önálló életet, az önfenntartást és a pénz értékét, remélhetőleg ezt majd a kicsi is megtanulja. 
Jelentem kacsaszáj is egyre kisebb a szelfiken, szóval ne aggódjanak ember lesz a kölykeimből.

Kissé tele van a tököm a tökéletes életű idiótákkal, akik azt hiszik, mindenre tudják a választ és azt gondolják mekkora kurvanagy szerep jutott nekik abban, hogy gyerekeket adott az nekik ég és majd rajtuk keresztül bizonyíthatják mekkora tökéletes önfeláldozó faszok amúgy. És tolják az ember arcába az áléletüket, közbe meg a feleség hozzánk járt bagózni a teraszra, mert az "uram előtt nem" eleve gyűlölöm ezt a szót - ura a tökömnek nem nekem. A más gyerekét is kísértem már tiniambulanciára esemény utániért, és még én éreztem magam szarul, mert mondtam a gyereknek beszéljen a szüleivel és utána nem jöhetett többet hozzánk és még én voltam a szar alak.
Na most kidühöngtem magam. 

Erre a jó hangulatomra még rátett két lapáttal az anyósom megint, de asszem mostmár ez a történet lezárult, mert a férjem letette rá a skype-ot mert megint kikezdett engem a gyerekeket és változatosság kedvéért most anyámat is, és ettől  is nagyon rosszul érzem magam mert mégiscsak az ő édesanyja, de én már ebből nem tudok többet kihozni. Megbántottan sírtam jódarabig, merhogyennyirerosszember vagyokén?  de elfogadtam, hogy az ő szemében igen, és hogy innen már nincsen tovább ennek annyi.
Nem teregetem ki itt a családi szennyest, de ez is hozzátartozik az igazsághoz:
Az egyetlen ember akivel életem során nem tudtam zöldágra vergődni az anyósom. 
Gyűlöl engem, és ezen semmivel nem tudtam változtatni és ez mostmár csak bánatot okoz, úgyhogy részemről ennyi volt a próbálkozás. Csak a férj miatt aggódom, de felnőtt ember majd megoldja a kapcsolatát vele.
 
És akkor most, hogy ide mindent lepakoltam vígan beleteszem még ezt a két hetet a melóba és azután két hétig járjuk a férjjel délangliát és sok sok képre lehet számítani tőlem majd meg beszámolóra megígérem.
Maradok az a tökéletlen (ebbe azért sokminden belefér csak megsúgom), de nyugodt, türelmes, jószívű, nyitott, kedves és mosolygós ember akinek tartom magam és szarok a világra.






2017. augusztus 5., szombat

Szössz

... avagy röhögőgörccsel ébredni. (figyelem vulgáris (vagyhogyhivjákazt) tizenhatos karika)

"Bazz miaszar volt veled az éjjeeeeel? Forogtál mint a körhinta, meg kellet kapaszkodnom a f...omba hogy el ne szédüljek."

Ezhülye...
de sose megyek hozzá ha nem ilyen.

Amúgy meg szabad hétvégém van, metálra takarítok, utána metálra főzök, majd metálra horgolok.
Jónapot.

2017. július 26., szerda

Szössz

Bali vs Kutya

"...bazzeg kutya! Egyszer lesz egy kutyaólad, esküszöm bemászok minden este oda, kiszellőztetem a számat, beletüsszögök a szemedbe és az összes lábam beteszem a vesédbe..."






Hétköznapi mesék a kituggyamilyenucca 137-ről

....fasírtsütés közben.


Ott hagytam abba, hogy elindultunk Coventry-be. Előző este még nyafogtam, hogy a két választott ruhámhoz kéne egy fekete cipő, szóval lehúztam az embert még annyival.
Annyira tanácstalan voltam mit vegyek fel, hogy három munkatársamnak és anyámnak is elkültem a két outfitet, hogy szerintük melyik a jobb.
A virágosra esett a választás.

Az út angliai viszonlatban gyors és rövid (kb három óra végig autópályán). Tulajdonképpen itt ez is pihentető, dumálunk közben meg zenét hallgatunk vagy rádiót, aztán kibeszéljük azt is.
Egyszer álltunk meg, csak egy kis reggelit vettünk magunkhoz, ledöbbentünk a marksandsparks narancslevén - tényleg olyan mintha tökre akkor dzsúszolták volna le.

Coventry-be érvén a Bali kisfőnökének szüleihez kellett menni, felvenni Blake-et és a feleségét, hogy onnan majd együtt megyünk ebédelni, aztán a céges partira.
Birminghamet elhagyva, még viccelődünk, hogy visszafelé be kéne ugrani az unokatesóimhoz.
Mittoménmilyen utca 137, Bali türelmetlenül várta hogy bemondjam a házszámot (az utca felém eső oldalán volt a ház) mert már nagyon kellett pisilnie. Mondtam is neki, meg kellett volna állni, milyen már az, hogy bakker jövünk egy idegen családhoz és félretolod anyut az ajtóban, hogy bocs hol a rötyi...
A férj erre azt válaszolta, hogy nyugi nagyon kedves, barátságos emberek a háziak és csak mosolygott.

Végre megérkeztünk, leparkoltunk. 
Ilyen elit kopogtató volt az ajtón. 
Állunk ott felvettük a legszebb mosolyunkat főleg én, Bali vigyorgott.
Ajtó nyílik, még át is futott az agyamon, "jé a Blake anyja olyan mint anyám", aztán meg hangosan kijött a számon "holafaszbavagyunk?" Mer rájöttem ám hamar, hogy there is no moon és hogy
ANYÁM áll ott és mindenki röhög. Bent a házban már az unokatesóm is meg a nagybátyám is szétdőltek a képemet látva.
Érted. Anyám ajtót nyit Coventry-ben. A mittomémmilyenucca 137 alatt.
Mindenféle bazdmegok jöttek ki a számon, az összes létező variációban, még nagyanyám is büszke lett volna olyanokat káromkodtam, hogy még őt is majdnem felülmúltam.

(Az unokahúgaim Birminghamben laktak együtt egyikük házában. Na most ez a másikuk háza amit mostanában vett, szóval nem ismertem, nem is tudtam, hogy elköltözött sajátba.)

Torta is volt, meg lufi és feliratok a szobában és család. Meglepődős parti a céges helyett.
Jól meg lettem vezetve. Még az összes gyerekeim is tudták, és semmit nem vettem észre. A férjem soha életében nem tartott meg egy titkot előttem egy napig se, nem hogy két hónapig.
Szóval még büszkébb vagyok rá, mint ha párizsi utat kaptunk volna a cégétől.

... és akkor mégjobban röhögtünk, mikor anyám elmesélte, hogy az egész csapat a fekete alapon sárga virágos ruhára szavazott, amit elkültem neki üzenetben előző este.
A másik unokatesóm aki velem egy napon született, na ő se tudott semmit az egészről, szóval még hátravolt az ő meglepődése is, mikor megérkezett a melóból neki is kellett fél óra, hogy összeszedje magát. Aztán étteremben vacsiztunk, ami egy régi repülő belsejében lett kialakítva inkább érdekességként - általában előre kell nem csak az asztalt hanem a kaját is kiválasztani.

Anya ezután nálunk töltött négy napot, az öccse meg ott Birminghamben a lányainál.
Energikus, sose meg nem álló muternek köszönhetően megcsináltuk a walk in wardrobe-ot (besétálós gardrób) a picike szobából ami üres volt. A hálószobát is nekiláttam rendbetenni és kicsit feldobni, de még csak félkész, majd ha teljesen kész megmutatom. Csináltunk a férjnek egy kis szervizsarkot a nappali ajtaja mögött, végre nem úgy nézünk ki a nappaliban mint egy kompjuterroncstemető.
A kert is rendben van már és ragyog az egész ház. Anya három napig morgott a bajsza alatt hasonlókat hogy "hülyeangolablakok, kiazahülye aki kitalálta hogy kifele nyílik" mert nem engedtem, hogy kimásszon és kívülről is megpucolja az ablakokat. Hiába magyaráztam neki, hogy a gyakori eső miatt nyílnak kifelé és a bukóablakok meg lentről felfelé buknak hogy ne essen be az eső és az ablakról ne a szobába csorogjon a víz - ez nem hatotta meg.
Szerencsére a szabadnapjaim is úgy jöttek ki, hogy csak egy délutánom volt ezalatt, akkor meg anyám elment a lányokkal soppingolni a városba.
Négy nap után vissza Coventry, majd elrepült, de hagyott pálinkát és bort a hűtőbe és kolbászillatot a konyhába.  

Köszönöm a családnak, Piroska unokatesómnak és a férjemnek. Tök menő meglepi volt.

Kész a fasírt.

Ja. Amúgy csak a fele volt mese. 
Tényleg ő a bestseller. És kap valami bónuszt is majd, persze parti nélkül.
Egyemaszivét.



2017. július 6., csütörtök

Jutalomparti

Az van, hogy megyünk céges partiba.
Balit behívták pár hete a szabadnapján a céghez, hogy a régiómenedzser akarja látni.
Zabszem a popóba, mitakarhat őméltósága, ritkán jár erre és sosem kétszer ugyanaz az ember, szóval nem is tudta ki az új főnök.
Kiderült, csak meg akarta ismerni, mert ő adta el egész Angliában a legtöbbet egy fajta szerviz-biztosításból. (Átalánydíjat kell fizetni annak aki megköti és cserébe kap ingyen tanácsot meg valami szolgáltatást is mellé, ez sokat számít a cégnél kreditben - azaz nyereségben.)
Dijat kap ezért jövő hétvégén (fogalmunk nincsen mit), ez az ok, hogy céges hurrápartira megyünk középangliába. A meghívás oldalkocsira is szól, szóval én is megyek. Napi bérét fizetik, a benzint is, meg a szállodát.
Ki kell még derítenem van e valami dresscode, mert nincsen öltönye, én még felöltözködöm valahogy, de neki max ing-nyakkendő kombója leledzik a szekrényben.
A helyi kisfőnök is jön az asszonnyal, ő meg meghívott minket ebédre aznap - persze céges pénzből - úgyhogy ebédidő előtt kéne odaérni. (jó három óra út).
Feltörtünk mint az égigérő paszuly... 
(Itten jegyzem meg, nem azért mert elfogult vagyok, hogy többnyire az is a férjnek köszönhető, hogy a helyi cég rendszeresen régióelső és sokkal nagyobb városokat (Exeter, Plymouth) utasít maga mögé))
Kicsit büszke vagyok.

Ezt a kis fikarcnyi bejegyzést meg vagy hatszor javítottam, de olyan fáradt vagyok, hogy a fejem nehéz, a szemeim égnek és zselé a lábam. Nézzétek el, lehet még párszor javítom.

Hetedszer.








2017. június 22., csütörtök

A hármas szoba

Belépve vidáman köszönt az új lakó, Derek gáláns úriember benyomását kelti. Teljesen fehér haját jól kiemeli az égszínkék, keményre vasalt ing, szürke nadrágján átsejlik a lábához szíjjazott katéterzsák. A fotelban ül, lába felpolcolva. 
Kedélyesen mosolyog és bemutatkozik. Beszélgetünk kicsit, majd betolom az emelőt, hogy beemeljem  az ágyába. Bár a nap még fent, már öreg este van. Még mindig fura, hogy csak egy kicsit vagyunk északabbra mégis hétágra süt a nap ilyen későn.
Találunk közös témát, neki is van egy Jack Russell kutyája. 
Vágyik haza, kitartóan csinálja a fizikoterapeuta által előirt esti gyakorlatot és hősiesen bár kicsit viccesen lebegteti a lábait az ágyban, amíg összekészítem az éjszakai vizeletgyűjtő zsákot. Bár fáradt, nehéz napon van túl, bizakodó, mert a stroke-ja után visszajött a bal lába.

Neki minden új, nekem minden a régi, mégis.... más.
A szobát barátságtalannak érzem. Hiába ugyanaz a virágos függyöny, ugyanaz a fotel, az ágy... valaki hiányzik innen. 
A sötéten tátongó kandallólyuk a lelkemet utánozza.
A tűztér polcáról eltűnt az összes ikerpár, a kisbabák, a fiúk, az esküvők, a pincérverseny ... minden. 
Az üres párkány is a lelkemet utánozza.
A sarok idegen, egy pillanatra el is felejtem mi is volt ott.. jah tényleg az a ronda váza. 
Mindig volt benne virág és komódon is mindig volt csokor... meg az a béna, törött tetejű kekszes köcsög... 
A hatalmas, piros falióra helyén egy fakó folt éktelenkedik. 
A lelkemet utánozza.
Túl világos van, túlságosan nagy a rend, steril minden.
Elment Teddy a fotelból, elmentek az ujjatlan kesztyűk és meleg zoknik a fiókból, elment a bolyhos takaró az ágy végéből, elment a nyolc hatalmas ágat hajtó, lila orchidea az ablak elől.

Itt az új beteg. Csak rehabilitációra jött. Nem marad öt évig.
Neki minden új, nekem minden a régi.

Hiányzik a szobából az a sárgás színű, langyos, hintőporszagú érzés amit szeretetnek hívnak.
A hely most szürke, hideg, üres és szagtalan.
A lelkemet utánozza.

Jóéjt kívánok és leoltom a villanyt.
Sűrű, párás, nehéz levegő ereszkedik a tenger felől.
A lelkemet utánozza.

Öregedel

A férj ma vett fülpiszkálót (hivatalosan fültisztító pálcika), mert anélkül a férfiak nem tudnak élni nagyon. Hiába próbálom magyarázni, hog...