2018. április 6., péntek

Isten ostora

... avagy kalandjaim úton a szőrtelen élet felé.
Nakérem. A kor előrehaladtával minden nőnek több kevesebb problémája adódik a test- és főként az arcszőrzettel.
Anélkül, hogy nemkívánt részletekbe mennék bele, az én legnagyobb gondom az, hogy ami egyik helyről kezd hiányozni az a másik helyre odanő és én egyáltalán nem akarom, hogy azon a másik helyen legyen, és nem is értettem sose ennek a logikáját.
 
A férfiaknál a tesztoszteron az egyik felelőse a kopaszodásnak (nem ilyen egyszerű, de ja) ezért terjedt el az a tévhit, hogy a kopaszok mennyivel kanosabbak (ez se ilyen egyszerű, senki se szaladjon felszedni egy borsóagyú testépítőt). A nőknél meg a női hormonok elnyomó hatása gyengül a hormonszint csökkenéssel, relativ tesztoszeron hatás jön létre és így elkezdenek szépen a kis bajszocskák és szakállkák növekedni. Szóval szorosan a következtetés - ami a férfiakról a szőr eltűnését okozza, az teszi velünk ezt az egész mizériát a bajusszal meg a szakállal.
Hát ez ellen harcolok az utóbbi pár évben, és még nem is vagyok ötven se.... A férj azzal vígasztal, hogy van aki már húszévesen bajszos, meg hogy külömben is ha máshol nem, legalább lesz helyem a cirkuszban.
A lábszőrszetről és egyéb nemkívánatos dzsungelekről már nem is beszélek, ez tinikortól élethosszig tartó harc egyébként is.

  Kinek borotva, kinek gyanta, kinek lézeres izé. Részemről a borotválástól csak erősebb lesz - arcon kizárt amúgy is, mert ott tényleg sokkal rosszabb és nem is szabad nekiállni borotvával. A gyanta mellett tettem le a voksomat évekig, viszont az sajnos csak bizonyos fokig működik arcon. Egy darabig működött arcgyantacsíkokkal, aztán már meleggyantát kellett venni, aztán már az is csak a felére volt jó.
Egyet tudtam. Tövestül akarom a grabancát. Egy megoldás maradt. Eljött az ideje hogy egy faszányosan jó epilátorba beinvesztáljak. A nagyon olcsó és a nagyon drága között van kisezer fajta.
A férj néha kap ilyen fontos kuponokat a melóhelyen. (Mivel jutalék csak kétszer van egy évben és abból se kell hosszú világkörüli hajóútra menni, a cég ezzel csitítja a saját lelkiismeretét meg a dolgozók is boldogabbak - hát kérem ez a kapitalizmus...)
Szóval összegyűltek a bónok végre egy huszonegyedik századi szőrkiszedő készülékre, aminek  a legjobbak voltak a visszajelzései és néhány youtube-os video is magasan méltatta a használhatóságát, a kivételes csupálóképességét és árérték arányban is nyerte a versenyt.
 Zuhanyban használós vízálló, kétsebességes, test és arc gyomlálásra, öt külömböző cserélhető fej van hozzá és még világít is. Ez utóbbi tulajdonságát nem gondoltam ennyire fontosnak, de a zuhany sarkában jó szolgálatot tesz, hogy repcevágáskor ne maradjon ki véletlen egy sor.

  A lábaimmal kezdtem, jól gondoltam, hogy ottan azért a gyantázással megedzett idegvégződéseimet nem fogja annyira próbára tenni. Hát nem volt egy gyaloggalopp, de túléltem. A bokros hajlatokat még hagyom kicsit burjánzani a jó időre várva, szóval világítós, karácsonyra kapott, hálivúdos tükröm előtt nekiláttam a képemnek. Nemtom minek kellett a tükör igazából, mert a szemem végig szorostartásban csukva volt és a fogam is összeszorítva.
Érzésre ilyen lehet az is, ha valaki egy forró lávába mártott légycsapóval baszkodná az arcodat, vagy egy bolondos ötlettől vezérelve mondjuk beszagolnál a gyilkos méhek kaptárjába egy unalmas meleg nyári délutánon...  Erre bakker nem lehet felkészülni, volt egy menet. Kb. öt perc után kezdtem érezni, hogy zsibbad a pofám és már nem érzem annyira a fájdalmat, köszönhetően a szervezet védekező mehanizmusainak. Namindegy túléltem. Iszonyat fájdalmon keresztül vezet az út az iszonyat boldogsághoz. Másfél órás hetenkénti tortúra helyett az egész leredukálódott láb-arc összesen mondjuk 15-20 percre, igaz, hogy az élmény enyhén szólva sűrített, de akkor is jobb mint szemöldökcsipesszel egyenként cseszekedni

az elvégzett munka pedig minden eddig kipróbált eljárást felülmúl. Tényleg mindent. Bár lehet, hogy öt-tíz év múlva még egy inkontinencia betétre is szükség lesz a szőrtelenítés ideje alatt (egyelőre a záróizmaimra még nem panaszkodom),  de az öt csillagot tőlem is megérdemli a Braun.

Ha majd egyszer a fülem és az orrom belseje is szőrösödni kezd, igérem annak is szentelek majd egy posztot, hiszen mostanra mint látjátok eljutottam odáig, hogy véremet és fájdalmamat adom ezért a blogért...
...puszpá
SzertelenSzőrtelenRóza

2018. április 4., szerda

Mai elmélkedés

A múlt hónapról spóroltam magamnak hetven fontot ruhára.

Ahogy az ebay kívánságlistámat elnézem inkább hétszázat kellett volna.


2018. április 3., kedd

Inkább hervadjak




Nem gondolkoztam sokat rajta miért gyűlölöm a húsvéti locsolkodós szokást.  Zsigerből utálom. Kicsit kifejtettem tegnap magamban miközben néztem a tévében (férj nézte a híradót) ezt a gyönyörű népszokást.


                                                                                









Nem ért nagyobb trauma, frusztrált se vagyok, semmi ilyesmi,  NAGYON kevés dolog van amitől öt másodperc alatt kiakad a hisztimutatóm és ez az egyik. (Még a hátamon böködőskopogást se bírom, de más most nem jut eszembe.) Olyan vérnyomás-emelkedésem lesz, hogy simán ki lehetne nyírni locsolás indukálta agyvérzéssel és még börtönbe se kellene mennie senkinek.



Egyszer kb. húsz évvel ezelőtt még a férjjel is összeveszekedtünk emiatt, mert az egyik barátja abszolút nem vette komolyan kérlelő figyelmeztetésemet, és többedmagával szódával rontott rám húsvét reggel amikor is én békésen iszogattam a kávémat a kanapémban.
Míg mindenki jól szórakozott én tehetetlen dühömben földhöz basztam a kávéscsészémet és elsírtam magam. Az olcsó padlólappal lerakott konyhában a bögre ripityára törött, és a padlóból is kipattant egy darab (amely ezután minden nap emlékeztetett, mekkora egy hisztis picsa vagyok amúgy.)
A férj teljesen ki volt akadva, hogy hogy lehet ilyen gyerekesen viselkedni és nagyon összebalhéztunk. Érted, ÉN vagyok gyerekes.
 A barát bocsánatot kért, de látszott végig, hogy ő se érti és az arcára volt írva, hogy "ekkorahisztispicsátnahát"...
Asszem az összes azelőtti húsvét frusztrációját éltem át abban a szódafröccsben és egyszerűen csak épp akkor borult ki a bili. Mert talán naívan azt gondoltam, hogy felnőttként nem kell elviselnem a megaláztatást és ezt az egész nemakarom tortúrát, amit gyerekként kellett és ami ellen nem is tudtam tiltakozni, mert nem voltak hozzá eszközeim. Azt hittem, hogy felnőttként eldönthetem, hogy ha valamiből köszönöm szépen nem kérek.
Póbáltam a férjnek is elmagyarázni, (ő aztán később meg is értette és el is mondta, hogy ebből a nézőpontból sose vizsgálta)  hogy ez nekem kurvára nem vicces és hogy ezt az undorító, idióta, hülye ősrégi szokást totálisan felesleges fenntartani.
 Semmi poén nincsen abban, hogy reggel újra kell magamat bootolni, hajat csinálni, átöltözni és még a nappalit és a kanapét is én hozzam rendbe amíg ők röhögnek és iszogatnak a teraszon. Ő van mindig a legjobban kiakadva, amikor más faszával verik a csalánt, hát ez meg most az én faszom és erdőirtásra használjátok. Nem tudom, de olyan kétségbeesett dühöt érzek még akkor is ha csak a tévében látom a locsolkodást, még magamat se értem, mert amúgy meg minden hülyeségre kapható voltam és vagyok.

Öltöztem én be tükörtöjásnak farsangon a férj meg szalonna volt, mentem vizidiszkóba (jó mondjuk kissé kényszeres mosollyal az arcomon, de csak a zene miatt) a gyerekeimmel, voltunk (már jóval harmincon felül) meztelen fürdeni az orfűi tóban vagy tizen baráti társasággal - és most is elmennék. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy nem tartom magamat egy ilyen besavanyodott fapinának akit csak az érdekel, hogy ne törjön le a műkörme és ne gubancolódjon be a póthaja vagy ilyesmi...
...sajnos emiatt a marhaság miatt a húsvétot se szerettem sose.

... és igen. Jó külföldön élni, mert húsvét hétfő reggelén nem kell fosnom, hátam  mögé nézni, nem kell lehúzott redőny mögött imitálni, hogy nem vagyok itthon.
Nem kell másfél napra  a konyhába zárkóznom és robotolnom, hogy legalább három fajta sütemény legyen, amit, miután jól lefogtak, megtapogattak és elázok - a szódától, jéghideg víztől, vagy büdös pacsulitól - majd jól megesznek a kemény legények akik ezután - míg én átöltözök, kimosom huzatot, felmosok meg mittomén - jól megisszák apám borát meg fele pálinkáját, részegek, undorítóak és agresszívak és gusztustalan, viccesnek szánt megjegyzéseket csócsálnak rád két zserbó között. Ezek után én  még elpakolom és elmosom a faszos poharakat meg tányérokat amit hagytak maguk után és feltakarítom a morzsát meg a cipősarat.
A fiatalabbja a piros tojást vagy csokit a kukába vágja, mert csak a pénzzel lehet kérkedni utána, hogy mennyit locsolt össze...


Hát bazdmeg. Hisztis tyúk vagyok, hagyjatok a picsába hervadni.

2018. március 26., hétfő

Szössz

(....amit nem mindenki fog érteni.)


- ...és kell valami fájdalomcsillapító és Sudafed orrcsepp... tojás is mert hal lesz ma. Asszem ennyi.

- Jójó, akkor még meló előtt bemegyek Jicsinbe...




(...hát, muszáj neki, elvégre én vagyok a Mankája)

2018. március 9., péntek

Az egészséges életmód jegyében 

... telnek a napjaim, igyekszem betartani minden ilyen ficcencuccot ami ezzel jár.

Elmúlt húsz évem legalább fele a konyhában telt, a mai kajámmal azonban nem volt szerencsém, szóval még mindig el tudom hibázni a dolgokat.

Indításnak a reggeli gyümölcsturmixomat csesztem jól el, nem volt itthon banán (azzal szoktam sűríteni) áh, mondom sebaj, teszek bele avokádót... de mondjuk azt nem gondoltam át, hogy az avokádóból nem kell egy egész (meg amúgy mikorra, hogyan, áhh macerás félretenni). 

Jó kis zöld pépes kulimász lett belőle, ááh mondom sebaj, esszük kanállal, de a grapefruit és a dinnye nem volt jó ízhatású a krémes, zöld, zsíros izével... Najó mondom akkor pár kanállal lenyomunk azért, hogy ne menjen kárba és a kevés maradékot kiöntöttem.

Most meg munka előtt mondom feltankolom az energiáimat egy jó kis zabkásával. Vettem cukormenteset még a múltkor belőle amihez csak forró vizet kell tenni és öt percet várni. Steviamézzel beédesitettem kicsit. Hát bakker... 

... még ebben a napban semmi élvezet se volt és most megyek dolgozni úgyhogy nem is lesz. Az íze borzasztó volt, kb így tudnám elképzelni a napszárította fű ízét eső után - ha egyszer legelésre adnám a fejem. Magamban irigykedtem a családomra, mert nekik legalább konzervlevesük van ma piritóssal. Összefolyt a nyál a számban.

Szeletelek egy kis ananászt, abban még nem csalódtam és elviszem magammal. 

Ráadásul utálom a délutános műszakot.

A rosszgyerek

Az egyik fotónkon a férj a régi imádott autónkkal pózol... mondom is kijezajópasi, mikor felfedezzük, hogy legfiatalabb magzatunk Tamara az autó mögött éppen készül beleesni a halastóba. Elkeztünk nosztalgiázni, hogy ez mennyire ilyen volt folyton bakker, hogy ez a kép mennyire jellemzi azt a gyereket.

 Ő ugyanis mindig ilyen volt. Fél percre fordultál el, és már valami öngyilkos küldetésbe kezdett. Eszement érzékkel találta meg azokat a veszélyforrásokat ahol kárt okozhat magában vagy a környezetében. Más gyerekeket megszégyenítő képességei már nagyon korán megmutatkoztak. Két éves kora előtt még kevesebb volt a vészhelyzet, inkább a fura és kreatív ötleteivel lepett meg minket. Nem volt nagy élmény este tizenegykor felfedezni, hogy az ágyunkban egy liter kechup terül szét, persze a takaróval gondosan betakargatva. Vagy mikor a mosógépből kiszedett ruha ragacsos és kenőcsös és durván olyan mintha belehányt volna valaki a szennyesbe és csak három percre hagytam ott a frissen vett zsemléket a pulton.  Egy darabig azt se tudtam, hogy érte el, de egyszer véletlen kifigyeltem, hogy kirángatja a bontatlan csomag pelenkát a kiságy alól és arra felállva éri el pl. a feljebb levő polcokat.


Még két éves sem volt, amikor esténként már az őrület jelei mutatkoztak rajtunk. Igyekeztünk nem korlátozni túlságosan, mert nem akar az ember anyámasszony katonáját nevelni a gyerekből, és csak extrém esetekben szóltam le, de azt is nehezen viselte. Kétévesen megtanulta (sajnos) maga lökni a hintát és én csak néztem, hogy repül egyre magasabbra, nekem már csak az imádkozás maradt, hogy ki ne essen belőle. Háromévesen felmászott a legmagasabb cseresznyefára, és mivel a legvékonyabb ágak is elbírták a nagyok is előszeretettel hajtották fel, hogy ledobálja a cseresznyét. Bicikli húsvétra, mindegyik lány kapott, ő meg fel volt háborodva, hogy mi az a kis fehér kerék (pótkerék a tanuláshoz) ott és a többieknek miért nincsen és neki se kell, azonnal szedjük le. Kétszer felszállt és ment, aztán mivel fékezni még nem tudott egyenest nekiszáguldott a szomszédék garázsának. A garázson jobban látszott.

 2003


Otthon is kihívás volt folyton résen lenni, hogy a sütőt vagy a tűzhelyet nem kapcsolta e be már megint, vagy megnézni a mosógépet mielőtt bármit beleteszel, hogy nincs e benne döglött veréb vagy későbbre eldugott lekvárosfánk. Óvatosan menni ki a teraszra, hátha megint felkente babaolajjal, ugyanez vonatkozik a fürdőkádra - a legextrémebb volt mikor popsikrémmel főzött benne és utána két hétig nem tudtunk zuhanyozni csak fürdeni annyira csúzott... szóval házon belül se volt gyaloggalopp......

Gyakran mentünk valahova és MINDEN percben rajta kellett tartani a szemünket, mert egyedül ő volt hajlamos az elveszésre, elkódorgásra, beleesésre, leesésre, bármimásbajbakeveredésre. Ez a szemmel tartás volt igazából borzasztóan fárasztó, a folytonos koncentráció miatt. Soha egy percig nem lehetett nyugtunk. A baj az volt igazán, hogy nem voltunk otthon ülő család. Szerettünk kirándulgatni, erdőbe, tópartra menni, strandra, mittomén. Minden szabadidőnket felhasználtuk arra, hogy próbáljunk kimozdulni télen is. Viszont a Tami megérkezésével minden idegszálunkra szükség volt ahhoz, hogy ne hagyjuk el őt a Mecseken, vagy ne kapja be valami kétméteres csuka a horgásztónál. Volt - asszem egy állatkerti kirándulásnál, hogy a sálamból csináltam hámot rá, mer hárompercenként keresni kellett. Egyszer - mint kiderült nagyon rossz csillagzat alatt született az ötlet -elmentünk a pécsi vidámparkba. Már az első öt percben megbántuk, mert ott bakker még egy festés se volt a mi gyerekkorunk óta, nem hogy karbantartás. Az ÖSSZES körhinta meg bizé életveszélyes volt és mi bevittük oda a gyerekeinket, szóval huszonegyre húztunk lapot.

Olívia félénken bújt mögém, és még a hattyútestű csónakázásra is nehéz volt rábeszélni, de a Tamara.... na ő aztán vigyorogva kezelt le minden szakállmatyival, még néhány ingyen kör reményében. Mindenkit le tudott venni a lábáról kettő és fél perc alatt. 

Ő volt aki egyik barátunk szőlőjében beleugrott valami szálkásnövénybe és szemöldökcsipesszel kellett kihuzogatni az apró tüskéket a talpából. Ő volt aki esett bele patakba, halastóba. Folyton tele volt sebekkel, horzsolásokkal, kék foltokkal, de ez semmiben nem hátráltatta és nem intette óvatosságra. Folyton sarat dagasztott, vagy vizezett valamit a víz amúgy is valahogy nagyon közel van a lelkéhez.


   2004


Még csak pár éve laktunk a faluban és nem ismertünk sok embert csak a közelben lakókat és mondjuk akikkel az óvódában futottunk össze. Elmentünk falunapra, mindenki mosolygott és ránkköszönt viszont a gyereket mindenki névszerint ismerte. Ez a “Jónapot kívánok, Hello Tami” ilyen egymásutánban jött nekünk meg az ötéves gyereknek - érted....

SEMMILYEN állattól nem félt soha. Folyton békával, gyíkokkal, csigákkal és gilisztákkal jött haza. Csinált futtató versenyeket külömböző csúszómászókkal (amikor épp nem szeletelte fel őket), rendesen az apja alkoholos filcével ráírta a számokat a hátukra és a járdán tégladarabbal vagy krétával futópályát rajzolt. Hozott haza fészekből kiesett kismadarat, félvak rühes macskát, döglött galambot. Az óvónők túl sokat nem panaszkodtak (mert nem akartak bántani és próbálták inkább házban megoldani) de tudom, hogy ott is okozott nehéz napokat.

 

Folyton lopkodta a konyhából a kaját (MINDENT) csak bejönni és leülni ne kelljen fél percre se még ebédelni SE. Így tűntek el a húszdeka párizsik a hűtőből, vagy a fele palacsinta amit ebédre sütöttem, a fánk nagyrésze amíg teregettem. Idősebb testvérei hamar felismerték a képességeit, meg a helyzetből adódó lehetőségeket (ő viszi el a balhét) és előszeretettel használták ilyen fánk kicsempészéses esetekben. 

Kihúzta a szomszéd kertjéből a kerítésen keresztül a hagymát, lesöpörte róla a földet, megpucolta és megette. Az út széléről szedret evett, az erdőből szamócát, és rohadt mázli, hogy nem kajált meg semmilyen mérgesgombát forexample.

Fuhh, hát volt egy időszak. 

Viszont annyira betréneltem magam, (meg őt is) hogy még most is (18 lesz két hét múlva) folyton sms-ezünk hogy éppen merre jár és mit csinál és bármelyikünk lép be az ajtón uszkve 17 éve minden nap a férjnek és nekem is az első kérdés: “Tamiholvan?”





——————-

Kijön a fürdőből és úszik az illatfelhő utána. TUDOM, hogy megint felmászott a kád szélére és elérte a csak “alkalmanként használom”parfümömet. Csipőreteszem a kezem:

- Tami micsináltál? 

Csípőre teszi a kezét és rámkiabál:

- Páfundó. 

... és büszke kétévesként elklaffog a magassarkúmban. 


... és most is őrült.



2018. március 6., kedd

Szössz

- Hé mama! Próbáld ki az új szemüvegtisztítót amit rendeltem...

- Honnan? 

- Pokióból jött egyenesen és a Fusimisi professzor mondta, hogy jó lesz ez.


(Aliexpress)

Isten ostora

... avagy kalandjaim úton a szőrtelen élet felé. Nakérem. A kor előrehaladtával minden nőnek több kevesebb problémája adódik a test- és fők...