2017. október 12., csütörtök

A berögzülések kirögzítése

Az munkatársam esküvőjére készülve az ebaylistámon nézegetem - így fizetés után - a cipőket. Órák telnek el, végül beteszem a kosárba a legolcsóbbat, hasonló (szuggerálom magamba) mint az amelyik a szeretemlista élén áll,  de jóval kevesebbe kerül. Így legalább nem lesz lelkiismeretfurdalásom, viszont kevésbé fogok örülni és hercegnőnek érezni magam. 

Elégedetlenül felsóhajtok és hangosmérgesen mondom magamnak “Bazzeg, nem lehetek ennyire sóher...”

Kitörlöm a gagyit és beteszem a Zarát. 

Most majd rohadtul hercegnő leszek és jövő szombaton jól be kell vodkáznom, hogy a lelkiismeretemet elhallgattassam.



2017. szeptember 19., kedd

Na

Elhatároztam tegnap este, hogy ma reggel a bloggal kezdek.
Nem mentegetőzöm, de megerősödött bennem az egyik tulajdonságom irritáló mivolta, mert eddig is tudtam, hogy ha valamit "kell"-ből, muszájból kéne csinálni attól én borsódzást, zöld pöttyöket és hullámokban érkező hányingert kapok. 
Ezért van az, hogy egy órát se tudnék olyan munkahelyen dolgozni amit nem szeretek, és ezért van, hogy képtelen vagyok pl. megrendelésre horgolni. Ez az oka, hogy ha fel kell varrni egy gombot, vagy egy nadrágszárat az eltart annyi ideig nekem, hogy az alatt kb. egy komplett koszorúslány ruhát is meg lehetne varrni.
Ez a tulajdonság eképesztő módon hátráltat pl. az igéreteim betartásában, de etéren azért fejlődtem az utóbbi tizenöt év alatt - pl. nem igérek semmit, mert már onnantól frusztrál ahogy kiesik a számon.
FRUSZTRÁL. RETTENETESEN. Ki kell törölnöm ezt a szót a fejemből, kimondottan ártalmas.

Na szóval itt vagyok, nem úgy és nem akkor ahogy igértem, de szerintem ez tök szándékos. Skizofrén személyiségem másik fele szerintem direkt azért se...

Szóval. A szabadságunk elröppent mint a légy a dinnye hegyéről, (észre se veszed, hogy ott volt csak mikor harapnád...)
Nagyjából az időjárás is jó volt, nyaraltunk egy jót a tengerparton, kocsikáztunk sokat. Papa elvitt a sokfonalas Hobbycraft áruházba sokfonalat venni. Voltunk nagy carboots-on a szomszéd város lóversenypályájának parkolójában, egy egész napot eltöltöttünk ott óriási volt.
Vettem szőrös párnát a nappaliba, egy hatalmas doboz megablocks építőkockát a kispömpiék unokáimnak (mer JÖNNEK novemberben!!!) aztán még mit is, jah könyveket ilyen ötven pennys áron, meg egy két tökjó cuccot a Taminak (merugye már csak ő van itthon gyerek státuszban).
A férj beszerzett valami csavarhúzókat természetesen és vagy hat márkás laptoptáskát fontért darabját. Vettem még két piros porcelánszivet a haszontalanság jegyében és még vékony horgolócérnát is találtam. Egy hamburgerért cserébe lemondtam az összes porcelán teáscsészéről, viszont vettem egy ötezer darabos London puzzle kirakót egy fontért, mert még mindig azt vízionálom, hogy majd karácsonykor leülünk a nagy ebédlőasztalhoz és a "gyerekekkel" kirakjuk pár nap alatt. 

Valószínű, hogy nem fog megtörténni, de jó érzés készülni rá és tudni mekkora móka lesz. Mert még mindig őrizgetem a TABU-t meg az Acitvityt és megvan még a Scrabble és az Aquamittoménmi. A konyha melletti tároló mélyén a sok kirakó mellett a Catan telepesei, Carcassone, Cluedo Harry Potter, a Tikal, a Monopoly,  és a Trivial Pursuit egyszer majd nekiülünk...
... és minden úgy lesz mint rég.
És pedig mindig volt számítógépünk is és mégse lettek a gyerekeim agytalan zombik tőle, és végignéztük az összes Harry Pottert meg Csillagkaput százszor és nem agresszívosodtak meg.
Szóval mindenki nyugodtan vegyen a gyerekének tabletet, csak néha vigye ki a játszótérre. A gyerek meg nem hülye, fog szeretni hintázni is.

Aztán tegnap felmentem a family cloudba, ahova az elmúlt húsz évet rejtettük mert öcsémnek kellett pár kép, meg a Zsófi is kért egy bizonyos fotót a régi-régi nagyapámról és akkor ott sírtam és nevettem és az egész délutánt a képek nézegetésével töltöttem teljesen rám is esteledett, de észre se vettem csak mikor jött a férj haza a melóból és rám szólt, hogy "te meg mit gubbasztasz itt a sötétben?" 
Akkor meg ő is itt ragadt az én tabletemnél és akkor már együtt sírtunk és együtt nevettünk mert eljutottunk valahogyan odáig, hogy milyen kár, hogy meg kell halni.

(Na tessék. Ennyire szentimentális és nosztalgikus baromnak teccccek lenni, hogy a zsibvásártól egy bekezdés alatt simán eljutok oda, hogy koporsót kell rendelni.)

Akkor meg betoppantak a Nóriék - Nóri meg a Ryan, mert voltak piacon és talált nekem egy csini kabátot és megvette, a Ryan meg három zsák játékot hozott, hogy viszi a charity-be (adománybolt) és válogassam át hátha a két buboréknak jó lesz valami belőle mert JÖNNEK ugye novemberben.
Kiszedtem a menő traktort meg a kotróskocsit mert anélkül nem élet az élet amúgy kétévesen,  a Helgának meg találtam egy ilyen beszélő diznigömböt vagymit. (Nem tom lányoknak mindig ilyen debil játékokat szoktak csinálni, na de majd ezt korrigáljuk...) 
Megköszöntem szépen a kabátot meg a játékokat. Mosmá valami látszik, hogy lesz belőlük ember, bár én tuti nem költöttem volna egy valag pénzt hajhosszabbításra, de én anya öskövület vagyok és külömben is "kifizetem neked is ne irigykedj". Mondtam neki, hogy ha ebben az életben bármelyik karácsonyra vagy szülinapra Hobbycraftos vagy Woolwarehouse- os ajándékutalványon kívül mást is mernek venni akkor kitagadom magam a családból és elmegyek az álmaim után egy fonalszigetre és sose találnak meg.

Horgoltam is ebben a hónapban sok szépet és kedvest, pl. egy orchideát az egyik betegemnek mju-mjunak mert imádom, és mindenki azt mondta hogy nyissak webshoppot meg áruljak merannyirakurvajóvagyok és mert vennék mint a cukrot. 
Komolyan ezeknek fogalmuk nincsen semmiről nemhogy a horgolásról... már a nevet is kitalálták  - legyen maria.com vagy valami... mondtam nekik, hogy inkább hangzik pornóoldalnak mint horgolósboltnak, de lehet hogy ez lenne a jó üzleti félrevezetés... vagy férjevezetés... namindegy.
Édes naív angolok.

Olívia megint költözik, de csak mert eléggé besokalltak a lakással ahol voltak minden baj volt vele és most még be is áztak két hete mikor volt az a nagy eső. A tulaj nem akarta őket elengeni (jól fizető, probléma nélküli bérlők) szóval felajánlott nekik egy másik lakást ami egy tök új társasházban van, tágas két szobás, padlófűtéses izééé nagyon szép, ugyanannyiért amennyit itt fizettek. A bibi annyi volt, hogy át kellett menniük két hétre az egyik egyszobás lakásába, mert a kétszobás festését most fejezik be annyira új. Szóval  szegények kétszer költöznek - most épp az egyszobásban dobozok között szendvicset rágnak, holnap mennek át az új lakásba.
Egy havi bérleti díjat elengedett nekik a fószer, mert mindkettőjük ágya pl. felázott újat kell venniük.
Tőlünk megkapták a nagy négyszemélyes kanapét, a másik kicsi énkanapémtól is érzékeny búcsút vettem és ment szépen a Ryan countryside corporation krematóriumba, mert azért van valami gyanus abban a kölyökben, állandóan tüzetrak és rádobál ilyen nagy dolgokat. Ami nem kell és nem káros a környezetre azt elégetik ott a farmon.

Már augusztus elején megvettük az új kanapékat. Persze nem azt amit itthon kiválasztottam a neten, de ez megint egy másik történet. 
A lényeg, hogy a férj szerelembe esett az egyik íves kanapéval, én meg mindenképpen ilyen kiugrós elejűt akartam (chaise end). Ott üldögéltünk rajta az áruházban és próbáltuk kitalálni mi legyen, mert tulajdonképpen megtaláltuk azt amelyik mindkettőnknek tetszett.
Aztán ránkszólt a csaj ottan, hogy ha esetleg megfontoljuk, hogy megvesszük a kiállítási darabot amin éppen a kisseggünket pihentettük, akkor négyszáz fontot engednek az összárból. 
Hát ezt így nem nagyon lehetett visszautasítani, mert a DFS-nél amúgy is nyári leárazás volt és ez a a cucc amúgy is majdnem féláron volt (csak az akciósakat néztük, kell a tökömnek kanapé autóáron), plusz még ezt is leengedték. Megkötöttük hát az üzletet, havi hét fontért sofacare biztosítást is hozzá - évi egy pucolás ingyér és bármi folt van kijönnek kipucolják, plusz évente impregnálják ilyen beivódásgátló cuccal vagy mi. A keretre és a felépítményre amúgy is 15 év garancia van szóval mostan tuttti ezt két kanapét nézzük addig (mondjuk ebben a férjem biztosabb mint én, de ő ezt még ráér megtudni akkor ha hat év múltán le akarnám cserélni).
Még a csillárt és a szőnyeget be kell szerezni az új dizájnhoz, de máris rettenetesen boldog vagyok, hogy a mindenszínű kaláka helyett rendes nappali van, még egy piros tube chair-t (nemtom:csőszék?) be kell szereznem, de azzal még várnék, mert mikor megemlítettem akkor a férjem ilyen "téged kéne lecserélni lassan nem a kanapét" nézéssel nézett és  azt nem szeretem.
Már a kanapéért is morgott kicsit, de replikáztam hogy nekem se kellett szürkeszép mercédeszkocsi és a kanapé pont a negyedébe se kerül szóval csend legyen most én jövök... de már a tube chair-t nem sikerült lenyomnom a torkán... még...
Azért is halasztottam el, mert azt vízionáltam, hogy majd ül itt az új kanapén és egyszer csak ilyen őrült fátyol húzódik a szemére és szétmarcangolja az új piros tube chair-emet és azt fogja kántálni "mikerült ebbeaszékbekétszáznyolcvanfontbaaaa"...
Keresek majd egy használtat a gumtreen.

A melóról annyit hogy tegnap a csárli azt mondta, ő most nem fürdik mert itt a kezében a gomb (hívócsengő) és amikor ő azt megnyomja mindjárt, megy a dobozba és fel az emeletre benne és a jóistennel van találkozója és a jóistent úgyse érdekli, hogy valaki koszos vagy nem.
A mju-mju meg azt mondta, hogy addig ő fel nem kel, amig az a doki nem jön ide, mert a vérének lejárt a szavatossága és újat kér.
A mardzs meg azt mondta mikor beléptem hozzá, hogy az összes csontja el van törve, és amúgy is halálos sebesült és még Parkinsonja is van ami egy nagyon komoly betegség tudtam e...
Szóval nemtom lehet telihold volt tegnap, de háromkor azzal jöttem haza, hogy mindkét cipőmben cuppogott a pisi, és mégis mosolyogtam, pedig Bruno elment tegnap az emeletre a jóistenhez, és az utolsó beszélgetésünk jutott eszembe amikor azt mondta tanácsként - "szarjatok le mindent, de írjatok végrendeletet".

Hát legyen ez a végszó mára, zárul mikimókatára...

Nem igérem, de majd írok.











2017. szeptember 6., szerda

Rögzült pillanat

A gránátalmás lime-os Dettol felületfertőtlenítő illata gyerekkori emlékeket idéz.
Olyan, mint a hörcsögszaros faforgács.

2017. augusztus 8., kedd

Öregedel

A férj ma vett fülpiszkálót (hivatalosan fültisztító pálcika), mert anélkül a férfiak nem tudnak élni nagyon. Hiába próbálom magyarázni, hogy az angolok nem véletlenül nem fültisztítónak hívják, hanem egyszerűen csak vattás pálcikának, és hogy abszolút nem egészséges a használata.

... és akkor az volt, hogy érkezése után lepakolt, leült enni és egy jó fél óra után nem találta a dobozt.

Kereste hova tette le, mondtam én nem láttam. Megnézte a kocsiban is, de közben hajtogatta - nem, nem! Emlékszem, hogy behoztam nem vagyok hülye!
Akkor én tizenöt percig röhögtem rajta, mert rendesen négyszer eljátszotta ahogy bejön, még a billentyűzetet és a slusszkulcsot is felvette a kezébe, hogy minden stimmeljen. Forgatókönyv szerint levezényelte, hogy: "és akkor így jöttem és akkor szóltam, hogy hello" (én itt befostam) "és akkor idementem, ezt oda letettem, kimentem a konyhába és akkor még mindig nincsen meg".
Miután többször körbetáncolta a lakást feladta.

Egy órával később fel akart menni átöltözni, és akkor meg majdnem leesett a lépcsőről, mert a lépcsőkorlát alsó oszlopának a tetején a fültisztitó dobozába kapaszkodott.

Megpróbálok az elkövetkezőkben magamból  hülyét csinálni, mert mostanában nagyon egyfelé dől a mérleg. 

Ma pl. reggel itthon bekaptam egy fehér műanyagdarabot mert azthittem, hogy tic-tac. (Jó mondjuk Olivia is megkóstolta a hörcsögszart mert azthitte lepotyogott tortadara, de ő akkor még csak négy éves volt.) Aztán indításként elterültem a melóban mint a béka. Rendesen mint a rajzfilmekben hutyhutyhuttyyy lábak fel és placcs. Csúszott a cipőm mert kint esett. A fele lábam a mosószobában a másik fele a liftnél néhányan meg ottermettek és kétségbeesve gondolkoztak, hogy vajon meghaltam e.
Csak eszetlenül röhögni voltam képes, mert kívülről láttam magamat, ahogyan a levegőben kapálózok, aztán meg hogy ott fekszem félspárgázva, a bugyikék hülye nővérruhában, az összes bridgetjones bugyimat vakuzva mindenki szemébe.

És akkor volt torta még ebéd után és olyan átlátszó volt a fólia (külön szeletelve volt), hogy nem is látszott és asszittem nincs is rajta és az első harapás után lógott ki a szájamból mint egy nagy csokis nyelv és még a főnököm is majd leesett a székéről úgy röhögtünk. Felolvasta a levelet ami a tortával jött akkor meg sírtunk olyan szép volt (köszönő levél volt az egyik nemrég elhunyt mamókánk fiától.)

Amikor meg hazafelé jártamban-keltemben telibeszart egy sirály feladtam egy sms-t az ITV-be. 
Enyim lesz a hetvenezer meg a BMW kabrió, és amúgy meg tudom, hogy most megint lesz néhány nap nyugalmunk.... ennyi hülyeség után. 

(Jah... és akkor azt még nem is emlegettem ide, hogy az éjjel zombis apokalipszisest álmodtam, szerintem mert az idegsejtjeim összevissza sültek ki a tocsogó cukorban amit a csomag Tunnock's megpucolása és torkon letolása okozott...)






2017. augusztus 6., vasárnap

Mai elmélkedés

Nem értem, hogy a felnőttek nagy része miért felejti el, milyen volt tizenévesnek lenni.
Miért csinálnak úgy szülőként, mintha ők soha semmi rosszat nem tettek volna.
Soha nem hazudtak, sosem loptak, csaltak, gázoltak át senkin, sose késtek, sose törtek el tányért mittudomén.
Tényleg elhiszi bárki, hogy van olyan ember aki tökéletes gyermekkor és teljesen egyenes és törvényszerű tinikor után egészen elképesztően tökéletes felnőtt lett. Én még nem láttam ilyet, de attól még létezhet. 
Nagyon kétlem.

Annyi álszent barommal találkoztam viszont - néhányukról konkrét történeteket tudnék mesélni a gyerekeiknek, de nem az éndógomugye, mert mindenki úgy cseszi el a gyereke életét ahogy csak tudja. 
Csak megfejteném. Miért kényelmesebb nekünk embereknek ez így? 
Miért vagyok én attól rosszabb ember, hogy a gyerekeim tudják rólam, hogy ébredtem én fel a délipályaudvaron tizennyolcévesen és azt se tudtam hogy kerültem oda, mert úgy berugtunk mint a szamár. 
Tudják, hogy mikor három napra eltűntem és anyámék azt hitték a barátnőmnél vagyok, valójában a diákszigeten voltam Budapesten (akkor még úgy hívták a szigetfesztivált). (Mondjuk jól lebuktam, mert a hülye újságban felismert a szomszéd). 
Amikor a nyári ifitábornak hazudtam az Edda-tábort, vagy mikor a táskámban volt a csere ruhám ha elmentem otthonról. És szerintem én annyira még nem is voltam vészes, mert nálunk azért legalább apámmal lehetett beszélni sokmindenről. (Amúgy utólag kiderült pl. hogy az Edda-táborról tudott, kitudja még miről - sose fogom megtudni ezt már...)
Nálam sokkal meredekebb dolgokat megcsináltak a baráti körömben.
A minden tini hazudik mellett is elhatároztam, hogy megpróbálom a lehetetlent. 
Azt, hogy lehetőleg a gyerekeimnek sose kelljen kényszerből hazudniuk nekem. Persze ennek ellenére se tudok mindent, de ez így normális - mondogatom magamnak.

(A férj az más tészta, vele kicsit nehezebb az ügy, ő az a kiakadós fajta, de miután kidühöngte magát utána segítőkészen viselkedik.) 

Amikor valakik epés megjegyzésekkel illetik a családomat, azon nagyon meg tudok bántódni. Jobban, mint ha éppen rám tennék azt. 
Ezennel jelentem köszönjük szépen megvagyunk. A (kivétel nélkül magyar) kritikusainknak üzenem:
A Tamaránál is el fog múlni a fekete rúzsos, éjkirálynő korszak, ahogy a Nórinál is elmúlt, meg nálam is. Mindegyik felnőtt gyerekem el tudja dönteni, hogy kell e neki tetoválás, én is eldöntöttem annak idején meg a férjem is.
Ugyanez vonatkozik az orrpirszingre meg a köldökpirszingre.
Örülök, hogy a gyerekeim nagy része partira meg ruhára költötték az elmúlt három évben az összes pénzüket, és örülök, hogy mostanra kezdik kapizsgálni az önálló életet, az önfenntartást és a pénz értékét, remélhetőleg ezt majd a kicsi is megtanulja. 
Jelentem kacsaszáj is egyre kisebb a szelfiken, szóval ne aggódjanak ember lesz a kölykeimből.

Kissé tele van a tököm a tökéletes életű idiótákkal, akik azt hiszik, mindenre tudják a választ és azt gondolják mekkora kurvanagy szerep jutott nekik abban, hogy gyerekeket adott az nekik ég és majd rajtuk keresztül bizonyíthatják mekkora tökéletes önfeláldozó faszok amúgy. És tolják az ember arcába az áléletüket, közbe meg a feleség hozzánk járt bagózni a teraszra, mert az "uram előtt nem" eleve gyűlölöm ezt a szót - ura a tökömnek nem nekem. A más gyerekét is kísértem már tiniambulanciára esemény utániért, és még én éreztem magam szarul, mert mondtam a gyereknek beszéljen a szüleivel és utána nem jöhetett többet hozzánk és még én voltam a szar alak.
Na most kidühöngtem magam. 

Erre a jó hangulatomra még rátett két lapáttal az anyósom megint, de asszem mostmár ez a történet lezárult, mert a férjem letette rá a skype-ot mert megint kikezdett engem a gyerekeket és változatosság kedvéért most anyámat is, és ettől  is nagyon rosszul érzem magam mert mégiscsak az ő édesanyja, de én már ebből nem tudok többet kihozni. Megbántottan sírtam jódarabig, merhogyennyirerosszember vagyokén?  de elfogadtam, hogy az ő szemében igen, és hogy innen már nincsen tovább ennek annyi.
Nem teregetem ki itt a családi szennyest, de ez is hozzátartozik az igazsághoz:
Az egyetlen ember akivel életem során nem tudtam zöldágra vergődni az anyósom. 
Gyűlöl engem, és ezen semmivel nem tudtam változtatni és ez mostmár csak bánatot okoz, úgyhogy részemről ennyi volt a próbálkozás. Csak a férj miatt aggódom, de felnőtt ember majd megoldja a kapcsolatát vele.
 
És akkor most, hogy ide mindent lepakoltam vígan beleteszem még ezt a két hetet a melóba és azután két hétig járjuk a férjjel délangliát és sok sok képre lehet számítani tőlem majd meg beszámolóra megígérem.
Maradok az a tökéletlen (ebbe azért sokminden belefér csak megsúgom), de nyugodt, türelmes, jószívű, nyitott, kedves és mosolygós ember akinek tartom magam és szarok a világra.






2017. augusztus 5., szombat

Szössz

... avagy röhögőgörccsel ébredni. (figyelem vulgáris (vagyhogyhivjákazt) tizenhatos karika)

"Bazz miaszar volt veled az éjjeeeeel? Forogtál mint a körhinta, meg kellet kapaszkodnom a f...omba hogy el ne szédüljek."

Ezhülye...
de sose megyek hozzá ha nem ilyen.

Amúgy meg szabad hétvégém van, metálra takarítok, utána metálra főzök, majd metálra horgolok.
Jónapot.

A berögzülések kirögzítése

Az munkatársam esküvőjére készülve az ebaylistámon nézegetem - így fizetés után - a cipőket. Órák telnek el, végül beteszem a kosárba a lego...